Most derült ki: Észak-Korea már 8 éve piszkálgatja a világot egy különleges alakulattal, az ön számítógépében is ott lehetnek

Az FBI és az amerikaiak közbiztonságáért felelős hivatal nyomozása arra jutott, hogy Észak-Korea már 8 éve egy különleges hackercsoporttal veszélyezteti életünket.

  • Papós Tamás Papós Tamás
Most derült ki: Észak-Korea már 8 éve piszkálgatja a világot egy különleges alakulattal, az ön számítógépében is ott lehetnek

Az Egyesült Államok Közbiztonsági Hivatala (DHS) és az FBI nyomozásáról előbbi szervezet adott ki egy közleményt, amely komoly vádakkal illeti Észak-Koreát: az amerikiaiak szerint az ázsiai országban már 2009 óta egy különeges hackercsoporttal dolgoztatnak, amelynek neve Hidden Cobra, azaz rejtőzködő kobra.

Ez a hacercsoport egy másik ilyen szervezkedés, a Lazarus hackercsoport utáni nyomozásnál bukkant fel, amikor a Lazarus kapcsán felmerült a gyanú, hogy a WannaCry zsarólóvírus mögött is ez a csoport áll. A Lazarus zsarolta meg a Sonyt, amikor azt szerették volna elérni, hogy ne merjék műsorra tűzni a Kim Dzsong Unt és rendszerét kigúnyoló, The Interview című szatirikus filmet.

Úgy tűnik tehát, hogy az igazán nagy veszélyt a Hidden Cobra jelenti, a Lazarus és a Guardians of Peace néven ismert csoport is hozzájuk tartozik. A két amerikai szervezet szerint a Hidden Cobra botnetekkel, zsarolóvírusokkal, billentyűzetfigyelőkkel, távoli hozzáférést biztosító vírusokkal dolgozik, és főleg régi operációs rendszereket futtató gépeket támadnak meg – ezért volt szükség arra, hogy az évek óta nem támogatott Windows XP is biztonsági frissítést kapjon.

A régi operációs rendszerek mellett a komoly biztonsági rést biztosító Flash és a Silverlight programok sebezhetőségeit is kihasználják az észak-koreai hackerek. A minden biztonsági szakember rémálmát jelent Flasht egyébként jobban teszi, ha ön is kikapcsolja a gépén – itt mutatjuk, hogyan teheti meg.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Mandalórik, ragadozók, mutánsok, kalózok – több tízmilliárd dolláros iparág a cosplay, és messze még a csúcs

Mandalórik, ragadozók, mutánsok, kalózok – több tízmilliárd dolláros iparág a cosplay, és messze még a csúcs

Továbbra is tömegeket vonz Budapesten is, hogy belebújjanak kedvenc mesefigurájuk bőrébe, és egy-egy napra elszórakoztassák egymást a hasonszőrűekkel. A budapesti Comic Conon jártunk, ahol sorjáztak a lelkes kezek által készített páncélok és jelmezek, felbukkant az összes várható figura, összességében mégis a kalózok hagyták a legmélyebb nyomot. Olyan terepet jártunk be, amely minden érintett megelégedésére rohamosan fejlődik.