Ha Samsung telefonja van, azzal is feloldhatja a számítógépét

Bár a Windows 10-es PC-k és a Samsung-okostelefonok külön világnak tűnnek, egy app-frissítés után könnyű megtalálni közöttük a közös nevezőt.

  • hvg.hu hvg.hu
Ha Samsung telefonja van, azzal is feloldhatja a számítógépét

A Samsung frissítette a Samsung Flow appot, és az update-nek köszönhetően immár lehetőség van arra, hogy a Windows 10-es PC zárolását egy Samsung-okostelefon ujjlenyomat-olvasójának a segítségével oldják fel.

Ehhez le kell tölteni a telefonra a Samsung Flow appot a Google Play Store-ból, és a Windows Store-ból telepíteni kell a Windows 10-es gépre az ugyanilyen nevű appot. Ezután az eszközöket Bluetooth-kapcsolaton keresztül kell párosítani. További követelmény, hogy az Alkotói Frissítés telepítve legyen, és hogy az okostelefonon legalább Android 6.0 vagy frissebb verzió fusson.

Windows Store

A bluetoothos párosítás után már működik is a különleges zárolás-feloldás, illetve a PC-n (is) lehet venni az okostelefonos értesítéseket, és fájlok is egyszerűen cserélhetők az eszközök között.

Mandalórik, ragadozók, mutánsok, kalózok – több tízmilliárd dolláros iparág a cosplay, és messze még a csúcs

Mandalórik, ragadozók, mutánsok, kalózok – több tízmilliárd dolláros iparág a cosplay, és messze még a csúcs

Továbbra is tömegeket vonz Budapesten is, hogy belebújjanak kedvenc mesefigurájuk bőrébe, és egy-egy napra elszórakoztassák egymást a hasonszőrűekkel. A budapesti Comic Conon jártunk, ahol sorjáztak a lelkes kezek által készített páncélok és jelmezek, felbukkant az összes várható figura, összességében mégis a kalózok hagyták a legmélyebb nyomot. Olyan terepet jártunk be, amely minden érintett megelégedésére rohamosan fejlődik.