Gulyás Gergely: Pontos és hiteles az Orbánnál megjelent koporsós videó – élőben a kormányinfó
Gulyás Gergely és Vitályos Eszter válaszol az újságírók kérdéseire.
A világ legészakabbra, Japánban található koralljait is utolérte az általános felmelegedésnek tulajdonított fehéredés egy japán kutató szerint.
Jamano Hiroja 2016 decemberében végzett megfigyeléseket munkatársaival a Tokiótól mintegy 1000 kilométerre nyugatra, mérsékelt égövben található Cusima szigeténél, és arra a következtetésekre jutott, hogy a korallzátonyok mintegy 30 százaléka károsodott.
Eddig az déli okinavai szigetcsoport koralljai az alacsonyabb hőmérsékletű vizekben leltek menedékre, a négy fő japán sziget közül három - Kiusu, Sikoku és Honsú - felé terjesztve ki élőhelyüket - mondta az AFP francia hírügynökségnek Jamano Hiroja, a japán Környezetbiológiai Kutatóintézet igazgatója.
"Mostanra azonban már az itt menedéket talált korallok is veszélyben vannak. A helyzet súlyos" - szögezte le a kutató.
Az óceánok felszínének kevesebb mint 0,2 százalékát kitevő korallzátonyok adnak otthont tengeri élőlények 30 százalékának. Hozzájárulnak a partok védelméhez, az emberek táplálásához és munkahelyek létrehozásához az idegenforgalomban.
2015 óta a trópusi övezetekben a hőmérséklet meghaladja a szokásos értékeket, és a korallok több mint 70 százaléka elég hosszú ideig volt kitéve ennek a felmelegedésnek, amely a pusztulásukhoz vezet, ha nem hűl le a víz.
Tavaly a tudósok a valaha tapasztalt legrosszabb időszak tanúi voltak az UNESCO világörökségi listájára 1981-ben felvett, 2300 kilométeres ausztrál Nagy-korallzátonynál.
Reményt keltő, hogy az amerikai Nemzeti Óceán- és Légkörkutató Hivatal (NOAA) júniusban kisebb szünet jeleit tapasztalta az 1980-as évek óta leghosszabb, hároméves igen meleg időszak után.
A NOAA előrejelzése szerint az Atlanti-, a Csendes- és az Indiai-óceán medencéjében nem várható fehéredés, amiből arra lehet következtetni, hogy vége ennek a törékeny és létfontosságú ökoszisztéma számára pusztító jelenségnek.
Gulyás Gergely és Vitályos Eszter válaszol az újságírók kérdéseire.
Meglehetősen szabad kezet kapna rendkívüli helyzetekben a miniszter.
Több mint egy évig tartott a tárgyalás, az ítélet nem jogerős.
A kiskereskedelmi különadó ügye halad a bíróság felé.
A HVG által megkérdezett infektológus szerint nem kell rettegni.
Ami valójában egy kármentesítésre szoruló ipartelep.