Igen érdekes koncepciót villantott fel a Lenovo, egy olyan tabletét, amelyik félbehajtható, és telefon lesz belőle.
hvg.hu
A harmadik alkalommal megrendezett Lenovo Tech World rendezvényen mutatta be a kínai cég a Lenovo Folio nevű tabletet, amely félbehajtható, és ekkor elvileg telefonként is használható – írja a Mashable. Sajnos egyelőre csak koncepcióeszközről van szó, azaz még csak sejteni sem lehet, hogy mikor kerül kereskedelmi forgalomba, persze ettől még nem kevésbé izgalmas a készülék.
YouTube/Anshel Sag
7,8”-es a kijelzője, 1920 x 1440-as felbontással, Qualcomm Snapdragon 800 processzor dolgozik benne, és Android 7.0 Nougatot futtat. Ezek ugyan nem csúcsspecifikációk, de ezúttal nem is ez a különlegesség, hanem a hajlítható kijelző. Ha félbehajtják a Foliót, akkor egy 5,5”-es telefon lesz belőle, és ez akár zsebre is vágható. Félbehajtáskor a felhasználói felület automatikusan úgy vált, mintha két kijelző lenne.
Egyébként nem csak a Lenovo dolgozik összehajtható kijelzőn, a Samsung (Galaxy X) és az Oppo is fejleszt ilyet.
A tízes toplistán a nyolcadik helyre került a kamcsatkai földrengés, mégsem voltak halálos áldozatok. Ez hogyan lehetséges? Cikkünkben igyekszünk válaszokat találni. Felidézzük azt a 2004-es katasztrófát is, amikor a világ egy életre megtanulta, mi az a cunami.