szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Az Apple – naptárilag – második (a cég logikája szerint harmadik) negyedéves eredményei közül kiemelkednek az iPad-eladások. Mintha visszatértek volna a daliás 2015-ös idők.

iPhone, iPhone, iPhone, iPhone, iPad – minden négy eladott iPhone-ra esik egy megvásárolt iPad is, valahogy így jellemezhető az Apple tabletjeinek sikerszériája.

A 11,4 milliónyi eladott iPad remek eredmény, masszív, 28 százalékos növekedést jelent az előző negyedévi eladásokhoz képest, de még a tavalyi év hasonló negyedévével összevetve is 15 százalékos az emelkedés. Legutoljára 2015-ben volt hasonlóan erős (nem ünnepi) negyedév, akkor 12,6 millió iPad talált gazdára.

©

Persze minderre megvan a magyarázat is: az új iPad Pro megjelenése és árcsökkentés az egyéb iPadeknél. Ez a remek eredmény jól tudta egyensúlyozni a viszonylag szerény iPhone-eladásokat: 41 millió telefont tudtak értékesíteni (nem véletlenül liheg már a nyomukban a Huawei). Tim Cook szerint ez persze várható volt, hiszen a felhasználók most kivárnak: ősszel érkeznek ugyanis az új iPhone-ok, közülük legalább egy (ha nem több) már szeptemberben.

Ránk számíthatsz – mi is számítunk Rád!

A koronavírus korunk legnagyobb krízise, melyben szó szerint létfontosságú a hiteles forrásból való tájékozódás. A HVG-ben ebben a helyzetben is elhivatottan teszünk eleget küldetésünknek: pontos, tényszerű és független tájékoztatást biztosítunk olvasóinak.

Arra kérünk támogasd munkánkat, hogy a nehéz körülmények között is naprakész információval szolgáljunk neked.

Bojár Gábor: Van jó is a home office-ban, de a benti csapatmunka hatékonyabb

Bojár Gábor: Van jó is a home office-ban, de a benti csapatmunka hatékonyabb

Igazi bankkártyát ad ki a Samsung – újabb részletekre derült fény

Igazi bankkártyát ad ki a Samsung – újabb részletekre derült fény

Javuló járványhelyzet a szomszédban: fertőzésmentes Szlovénia és Horvátország

Javuló járványhelyzet a szomszédban: fertőzésmentes Szlovénia és Horvátország