szerző:
hvg.hu

A Wolfenstein-széria már a kezdetekben, a számítógépes játékok hőskorában is a nácikra, illetve kiirtásukra épített. Az új rész öt hét múlva érkezik, és kapott egy ütős előzetest.

A nácik elfoglalták Amerikát. Manhattan városát a földdel tették egyenlővé, New Orleans utcáit pedig szisztematikusan megtisztították, porig égetve az embereket és otthonaikat egyaránt. Most büszkén masíroznak, és oda mennek, azt vesznek el és úgy viselkednek, ahogy csak akarnak. Ez az alaptörténete a Wolfenstein II: The New Colossus című játéknak, melynek főhőse ezúttal is BJ Blazkowicz, aki az Ellenállás élén lángra lobbantja a forradalom szikráját.

A Wolfenstein II: The New Colossus október 27-én jelenik meg PlayStation 4-re, Xbox One-ra és pc-re. Ha nem játszott még Wolfenstein-játékkal vagy már nagyon régen, akkor ízelítőként érdemes elolvasnia a legutóbbi epizódból írt cikkünket: veszítse el a II. világháborút, aztán irtsa ki a nácikat.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
Gécs Dániel Tech

Csináltak végre egy normális Star Wars-játékot – és még a nácikba is beleköthet

Világmegváltó újdonságok helyett folytatásokban és a fejlesztői kapkodásból lett hibák kiküszöbölésében látják a jövőt napjaink legnagyobb játékkiadói – talán így tudnánk összegezni az idei E3 szakkiállítás legfontosabb mondanivalóját. Az egyre nagyobb médiafigyelmet generáló játékshow persze most sem fukarkodott a meglepetésekkel, mutatjuk a legjobbakat.