Emlékszik a Windows XP ikonikus háttérképére? A fotós most csinált 3 új képet telefonokra
A világ vélhetően legtöbbször látott fotójaként emlegetett ikonikus Windows XP-háttérkép készítőjét felkérték arra, hogy mutassa meg, milyen hátterek lehetnének klasszikusok a következő években.
hvg.hu
Charles O'Reartől, a National Geographic egykori fotósától a „Boldogság” című fényképét vette meg 2000-ben a Microsoft, ezt nézte ki ugyanis a Windows XP operációs rendszer alap hátterének. A többi már történelem: vélhetően ez lett a világ legtöbbször látott fotója.
A fotós akkoriban nem megrendelésre készítette ezt a fotót, most viszont – ugyan nem a Microsofttól, hanem a Lufthansától – azt a felkérést kapta, hogy készítse el azokat a tájképeket, amelyek a jövő generációja számára alap hátterek lehetnének. De nem ám számítógépre, hanem mobilokra. O’Rear bele is vágott a projektbe, itt megnézheti munka közben.
Öt évtizede Steven Spielberg A cápával megteremtette, két évre rá barátja, George Lucas a Csillagok háborújával megerősítette a nyári bombasiker intézményét. A vakáció idején korábban olyan filmeket mutattak be, amelyektől nem vártak kirobbanó eredményt.