Jól olvassa: az IKEA legújabb újsághirdetése egy valódi, működő terhességi teszt
A családalapítással megnövekvő költségek mellett az ilyenkor alighanem érezhető feszültségen is csökkentene legújabb, sokak számára bizonyára túl soknak tartott ötletével a svéd bútornagyhatalom: bizonyos termékeire nem kevés igénybe vehető kedvezményt adnak, ám annak mikéntje lehet, hogy önt is meghökkenti majd. Ezúttal az orvostudományt hívták segítségül.
Most sem kisebb újítással jelentkeztek, ám utóbbi egész más szempontból nevezhető hasznosnak. Az egyik svéd magazinban elhelyezett hirdetésükön elhelyeztek ugyanis egy patikákban is kaphatóhóz hasonló terhességi csíkot, és azt a kérik vásárlóktól, hogy csepegtessenek némi vizeletet a speciálisan erre a célra kialakított felületre. A kérés persze nem következmény nélküli a Dezeenbeszámolója szerint: ha a teszteredmény pozitív visszajelzést ad, a katalógusban látható és megvásárolható babaágy vételára például automatikusan a felére csökken, mely a gesztus pozitívságán túl bizonyára nem kis segítségét jelent majd a családalapítással járó egyéb kiadások mellett.
A katalógust egyébként ugyanaz a svéd ügynökség, az Åkestam Holst készítette el, amely az elmúlt évek több sikeres IKEA-kampányát is levezényelte. A mostani fejlesztéshez azonban társpartnerre is szükségük volt, épp ezért álltak össze az orvosi diagnosztika területén komoly tapasztalatokkal rendelkező Mercene Labs csapatával. Az ötletből végül négy hónapnyi előkészületet követően tudták elkészíteni a teszt kifejezetten A4-es, nyomtatott hirdetésként is funkcionáló változatát.
Egyelőre nem világos, milyen ellencsapásra lehet képes Irán, ugyanakkor Donald Trump táborában is többen úgy látják, hogy Amerikának nem lett volna szabad belekeverednie ebbe a háborúba.