szerző:
hvg.hu

A Tesla már megkezdte annak a virtuális erőműnek a kiépítését, ami összesen akár 75 ezer ausztráliai háztartásban is képes lesz biztosítani az elektromos áramot.

Miközben Magyarország évtizedekre eladósítja magát, hogy megépítse Paks II.-t, a világ túlsó felén, Ausztráliában valóságos energetikai forradalmat hajt épp végre a Tesla. Elon Muskék 2017-ben fogadást kötöttek az ausztrál kormánnyal, hogy 100 nap alatt felépítik és üzembe helyezik a világ legnagyobb akkumulátorát, ami segít megvédeni az ott élőket a viharok okozta áramkimaradásoktól. A fogadást Musk megnyerte, most pedig újabb komoly dobásra készül.

A Mashable beszámolója szerint a Tesla összesen mintegy 50 ezer háztartást szerelne fel napelemekkel, valamint a Tesla otthoni elektromos rendszeréhez tartozó PowerWall akkumulátorral, amely a következő négy évben biztosítana elektromos áramot az otthonok számára.

©

A tervek szerint a napelemek által megtermelt elektromos áramot maguk a családok használnák fel, ám szükség esetén (egyfajta virtuális erőműként) olyan háztartásokat is táplálhat a rendszer, amelyeknél épp áramszünet van. Ha a hálóztat építését befejezik, akár 75 ezer otthont is képes lesz árammal ellátni.

A rendszer a számítások szerint 30 százalékkal csökkentheti a háztartások áramszámláját, de a kialakuló verseny miatt azok is jól járnak, akik nem csatlakoznak a rendszerhez, hiszen ha az egyik helyen olcsó a szolgáltatás ára, vélhetően a másik helyen is csökkeni fog.

©

A program kísérleti szakasza már elindult, jelenleg 1100 dél-ausztráliai otthonban működik a napelem-akkumulátor párosítás, és további 24 ezer háztartás kapcsolódhat be, mielőtt kiterjesztenék a programot.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
Így néz ki a világ első fordított luxusszállodája – fotók

Így néz ki a világ első fordított luxusszállodája – fotók

A Huawei új mobilja a legjobb iPhone-ra is köröket ver üzemidőben

A Huawei új mobilja a legjobb iPhone-ra is köröket ver üzemidőben

Tehetünk még valamit, vagy már késő? Katasztrofális tengerszint-emelkedést jósolnak

Tehetünk még valamit, vagy már késő? Katasztrofális tengerszint-emelkedést jósolnak

Kár volt cipőtörlése használni Brüsszel levelét, Róma most taktikát váltott a költségvetési vitában

Kár volt cipőtörlése használni Brüsszel levelét, Róma most taktikát váltott a költségvetési vitában

A macedón kormány reméli, hogy Magyarország nem fogja rejtegetni Gruevszkit

A macedón kormány reméli, hogy Magyarország nem fogja rejtegetni Gruevszkit

Tessék, egy feladvány: találja meg a képeken az oda nem illő tárgyakat!

Tessék, egy feladvány: találja meg a képeken az oda nem illő tárgyakat!