szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Az LG-nek már nem elég, hogy könyvként hajtható össze egy telefon (tablet), már három részből álló eszközt is szabadalmaztatott.

Nemrégiben mutattunk egy LG-szabadalmat egy kétképernyős és félbehajtható telefonról, most pedig itt egy másik: egy olyan eszköz, amelyik három részből áll, és természetesen összecsukható. Maga a koncepció nem újdonság, hiszen eredetileg 2014 decemberében nyújtotta be az LG, azonban a jóváhagyási folyamat most ért véget.

Android Headlines

Ez a három képernyős eszköz egyedi részekké bontható: egyik szélső rész lenne a főképernyő, ezen kapna helyet a fizikai Home gomb. A másik két kijelzőt alá lehetne hajtani. Viszont amikor egymás mellé kerülnek, akkor például multitaskingra lehetne használni az eszközt, vagy akár tabletként, bár az alakja így kicsit fura. Mindhárom kijelző érintős technológiájú lenne. Miután három különálló képernyőről van szó, többféle variációs lehetőség is elképzelhető a használatkor.

Android Headlines

Bár a szabadalom egy okostelefont ír le, az LG szerint hasonló koncepciót lehetne használni a laptopok tervezése során is.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!