„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A neves dizájner eljátszott a gondolattal és renderelt képek formájában közzé is tette, hogy milyen is lenne a Galaxy S9, ha a Samsung (is) átvette volna a iPhone X jellegzetességét.
A jubileumi iPhone-nal együtt ismerte meg a világ a notchot, azaz azt a fekete bevágást a kijelző felső részén, amelyik alatt fontos érzékelők bújnak. A fogadtatása meglehetősen vegyes volt, voltak, akik kifejezetten gúnyolódtak rajta, mára azonban már egyfajta divattá vált, és egyre több androidos készüléken jelenik meg hasonló megoldás (hiába no, nem is olyan nagy szégyen az Apple csúcskészülékére hasonlítani).
Bár a Samsung „kölcsönvett” már pár dolgot az iPhone-októl, a notch nem tartozik ezek közé. A neves dizájner, Martin Hajek azonban eljátszott a gondolattal, hogy miként is nézne ki a Samsung legújabb csúcstelefonja ezzel a bevágással. Így született meg a Galaxy S9N, amelyről az alábbiakon kívül még több képet láthatnak Hajek weboldalán.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.