szerző:
MTI

Az alpesi nyuszik nélkül a többi állat is bajba kerül.

Az Alpokban élő havasi nyulak túlélését is fenyegeti a klímaváltozás, és a számuk csökkenése más állatokra is kihatással lesz – figyelmeztetnek svájci kutatók egy szerdán megjelent tanulmányban.

A Berni Egyetem, valamint a svájci Erdő-, Hó- és Tájkutató Intézet (WSL) jelentése szerint az alpesi táplálékláncban fontos szerepet betöltő havasi nyulak (Lepus timidus) száma csökkeni fog, amennyiben az átlaghőmérséklet emelkedik és a lehullott hó az eddiginél korábban elolvad.

A szakemberek szerint mivel a havasi nyulak nagy tengerszint feletti magasságban élnek, ezért különösen érzékenyek a klímaváltozás hatásaira. A hideghez szokott fajok, így a havasi nyulak számára nehézkes a testhőmérsékletük szabályozása a forróbb nyári hónapokban, ami hőstresszt eredményezhet.

A Global Change Biology című folyóiratban publikált jelentés egyik készítője, Kurt Bollmann szerint a hideg éghajlatú élőhelyeik csökkenésével az állatok nem lesznek képesek elegendő élelmet és megfelelő menedéket találni.

Emellett természetes élőhelyük elaprózódása miatt a nyulak nem fognak tudni a mostanihoz hasonló módon keveredni egymással, ami a fajon belüli genetikai hanyatláshoz vezethet.

Bollmann becslései szerint jelenleg nagyjából 23 ezer havasi nyúl él Svájcban és a populáció egyelőre nem veszélyeztetett, ám az állatok számára alkalmas terület egyharmadával csökkenhet a század végére.

A nyulak fontos táplálékot jelentenek a helyi baglyok, rókák és szirti sasok számára, ami azt jelenti, hogy a populációjuk csökkenése más állatokra is kihatással lesz.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Dallal és tánccal köszöntötte az ország hazánk felszabadulásának harmincadik évfordulóját!

Dallal és tánccal köszöntötte az ország hazánk felszabadulásának harmincadik évfordulóját!

Csalás ügyében elítélték az izraeli miniszterelnök feleségét

Csalás ügyében elítélték az izraeli miniszterelnök feleségét

Magyar leleményesség: íme a 635 lóerős új Bentley kombi változata

Magyar leleményesség: íme a 635 lóerős új Bentley kombi változata

Nővére szerint megmentette az életüket a tomboló apjukat leszúró galgahévízi kislány

Nővére szerint megmentette az életüket a tomboló apjukat leszúró galgahévízi kislány

Sorra lépnek ki az alapítók a Mi Hazánk Mozgalomból

Sorra lépnek ki az alapítók a Mi Hazánk Mozgalomból

Erzsébet királynőnek fontosabb dolga is akad, mint a dédunokája keresztelője

Erzsébet királynőnek fontosabb dolga is akad, mint a dédunokája keresztelője