Olyan telefonon dolgozik a Huawei, amellyel simán beelőzné az Apple-t és a Samsungot is

A Huawei már a svájci Sirin Labs ajtaján kopogtat, hogy közösen készítsék el az első olyan mobilt, ami támogatja a blockchain technológia használatát. Ennek köszönhetően gyorsabban és biztonságosabban lehetne mobilról intézni a kirptovalutákkal való kereskedést. Is.

  • hvg.hu hvg.hu
Olyan telefonon dolgozik a Huawei, amellyel simán beelőzné az Apple-t és a Samsungot is

A világ harmadik legnagyobb okostelefon-gyártó cége, a Huawei a jelek szerint olyan lépésre készül, amellyel beelőzheti a két nagy konkurenciát: az Apple-t és a Samsungot is. No nem feltétlenül az eladásokban, sokkal inkább egy különleges tulajdonsággal felszerelt okostelefon piacra dobásával.

A Bloomberg beszámolója szerint a Huawei lehet a világ első olyan mobilgyártója, amely támogatja a blockchain-technológiát. (Hogy mit kell a kriptopénzeken jócskán túlmutató blockchainről l tudni, azt ebben a cikkünkben foglaltuk össze.) A dolgok jelenlegi állása szerint a kínai vállalat a Sirin Labs nevű céggel tárgyal a megvalósításról. Ez azért fontos, mert így az készüléknek nemcsak az Android, de a svájciak által fejleszett Sirin OS nevű operációs renszer is helyet kapna. Ez utóbbi tenné lehetővé, hogy a mobilon fussanak a blockchain-technológiát használó alkalmazások.

A Sirin Labs 2017 szeptemberében jelentette be, hogy blockchain-mobilt fejleszt. Az 1000 dollárosra (kb. 252 ezer forint) belőtt készülék olyan operációs rendszert futtatna, amely támogatha a blockchain alapú alkalmazások használatát és az ezekhez kötődő tevékenységeket. Ilyen lehet például a kirptovaluta-kereskedés vagy épp a digitális pénztárcánk biztosítása.

A Huawei érdeklődését minden bizonnyal az keltette fel, hogy a Sirin szóvivője szerint már mintegy 25 ezer előredenlést kaptak a mobilra.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

És akkor hiába értékelte nagyra Orbán Matolcsyt, Varga csak megnézte, legalább az aranytartalék megvan-e még

És akkor hiába értékelte nagyra Orbán Matolcsyt, Varga csak megnézte, legalább az aranytartalék megvan-e még

Az elnökváltás után lassan felgombolyodik a jegybank Matolcsy-korszaka – sok a botránygyanús ügy, de legalább az aranytartalék és a miniszterelnöki bizodalom megvan még. Adnan Polat lánya Magyarországon is szerepet vállalt, Mészáros Lőrinc felesége földeket vett, a pixisből kiesett volt veje pedig jogvédelmet nyert. Az infláció gyorsult, a nyugdíjasok utalványt kapnak, amit – bár a készpénzhasználat alkotmányos jog lett – csak korlátozottan költhetnek majd. Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.