szerző:
hvg.hu

Nem szokványos filmnézésre invitál egy rendező és új fejlesztése. A mozizóknak az EEG-hez hasonló készüléket is viselniük kell a vetítés alatt. Nem véletlenül: a rendező azt ígéri, az így befogott agyhullámok folyamatosan alakítanak valamit filmje, a The Moment cselekményén, a néző pedig lényegében gondolataival (agyi aktivitásával) tudja formálni a látottakat.

EEG készülékekkel általában csak rendelőkben, kórházakban találkozni, egy filmkészítő azonban komoly mozieszközként is tekint a pszichés működés követésére alkalmas technikára: olyan filmet készített, amelyben a látottak és hallottak fizikai ráhatás nélkül, pusztán a néző agyi aktivitásától függően képesek változni.

A Nottinghami Egyetemen végzős Richard Ramchurn mindezt a NeuroSky MindWave nevű kis headsettel érte el, ezt kell felhelyeznie a hallgatóságnak. A készülék ezután olvasni kezdi viselője gondolatait, majd az így begyűjtött agyhullámokból kinyert információkat továbbítja egy szoftver felé. Utóbbi ezt követően a néző agyi aktivitásától függően alakítja a látottakat és jelenetek hátterzenéjét.

Az MIT Technology Review szerint az élmény gyakorlatilag adok-kapok módszer alapján működik: a The Moment cselekménye a néző érzései alapján folyamatosan módosul, ami így visszahat, ezáltal újabb emóciót kiváltva a mozizókból, és így tovább.

A nagyjából félórás produkciót persze nem alkalmas tömeges, moziméretű közönség szórakoztatásra, de egy kisebb, maximum 6-8 főből álló társaság egészen új élményeket tapasztalhat meg. Ráadásul többszöri újranézésre sem lesz unalmas, Ramchurn ugyanis úgy 101 billiónyi alternatívát és annak megfelelő befejezést ültetett belé. Ha már számok: a filmhez háromszor annyi felvételre és hatszor annyi audioanyagra volt szükség, mint egy normál mozi esetében.

A filmet a júniusi Sheffield Doc/Festen mutatják be, Angliában. Egy rövid előzetes már látható belőle, mutatjuk:

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Bejelentették az ügyészek és a bírók béremelését

Bejelentették az ügyészek és a bírók béremelését

Trócsányi megtalálta, minek lehet örülni a magyar kormányt elítélő strasbourgi ítéletben

Trócsányi megtalálta, minek lehet örülni a magyar kormányt elítélő strasbourgi ítéletben

Putyin szerint egyes kelet-európai országok néhány év múlva kiléphetnek az Európai Unióból

Putyin szerint egyes kelet-európai országok néhány év múlva kiléphetnek az Európai Unióból

130 éve született Hubble, aki feje tetejére állította a világegyetemet

130 éve született Hubble, aki feje tetejére állította a világegyetemet

A Momentum belengette a népszavazást az atlétikai stadionról

A Momentum belengette a népszavazást az atlétikai stadionról

Szép álmokat! – Tippek a jó és igazán pihentető alváshoz

Szép álmokat! – Tippek a jó és igazán pihentető alváshoz