„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
Világszerte különböző napokon, több ország mellett Magyarországon is június harmadik vasárnapján van az apák napja.
A katolikus egyház hagyományosan március 19-én, Szent József napján tartja az apák napját, több templomban beszélnek ezen a napon az apai hivatásról, a felelősségtudatról, illetve áldják meg a plébánosok az egyházközösségükhöz tartozó apákat. Az iszlám világban áprilisban emlékeznek meg az apákról. Világi ünnepként viszont – az Egyesült Államok hatására – június harmadik vasárnapja lett az apák napja.
Az ünnep előtt tisztelegve cserélte ma le keresője főoldalán látható logóját egy különleges darabra a Google. Ilyen alkalmakkor jellemzően olyan grafikát alkalmaznak, melyből valahogyan kiolvasható maga a Google felirat is. A mai grafikában igen nehéz lenne a vállalat nevét kiszúrni. Az apák napja alkalmából elhelyezett festékes kéznyomok csak darabszámukban és színvilágukban adják vissza a Google felirat karaktereit. És persze játékosságukban is utalnak a vállalatra: a logót alkotó kéznyomok mindegyike egy-egy soklábú dinoszauruszt is formál.
További érdekes Google-logókat talál, ha ide kattint. Ha máskor is tudni szeretne róla, hogy miért különleges az aznapi logó, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.