Hozz létre egy linket előfizetéssel nem rendelkező barátaid számára

Nem kis ígéret: az eddiginél 10x jobb lesz a Tesla "öntudata"

A Tesla eddig az Nvidiával kooperált, hogy az autók önvezető funkciójához – illetve a környezeti viszonyok feltérképezéséhez – szükséges képfeldolgozó chip bekerüljön a kocsikba. Most úgy tűnik, Elon Musk chipfronton (is) saját útjára tereli a Teslát.

  • hvg.hu hvg.hu
  • +${remainingCount} szerző
Nem kis ígéret: az eddiginél 10x jobb lesz a Tesla

Az elmúlt évek fejlesztéseinek köszönhetően a Tesla nemcsak az elektromos autók terén szerzett nevet magának – és indított el ipari forradalmat –, de az önvezető technológia fejlesztését is a nevéhez köthetjük. Ehhez persze nagyban hozzájárult az Nvidia is, Elon Muskék ugyanis az Nvidia GPU-ját használta a navigáláshoz, ez azonban hamarosan másként lesz.

Nemrég kiderült, Elon Musk és csapata a legnagyobb titokban, immáron két éve fejleszti a saját mesterséges intelligencia chipjét, amelyet egyértelműen a Tesla autóiba szánnak majd. Az önvezető funkció jelenleg a Model 3-ban, a Model X-ben és Model S-ben is elérhető, Musk szerint az új chip az ezekben lévő rendszereknek (az új autókban) ad majd további számítási kapacitást – írja az Electrek.

Pete Bannon, a Tesla igazgatója szerint már tesztelik az új chipet, ami mintegy 2000 képkockát képes feldolgozni másodpercenként. Csak összehasonlításként: az Nvidia fejlesztése legfeljebb 200 képkocka/másodperc üzemmódban tud dolgozni, így meglehetősen erős lesz a változás. Egész pontosan 10x jobb lesz a kocsi képfeldolgozása. Ez a felhasználók a jelenleginél precízebb és megbízhatóbb önvezetés formájában vehetik észre az autókon.

A saját fejlesztés híre annak fényében egyébként nem meglepő, hogy nemrég felmerült, a Tesla az AMD által alapított Global Foundries segítségével gyártaná majd a saját AI-chipjét, ezt azonban akkor tagadta a cég vezetése.

Játékosabb is lesz a rendszer

Nem ez lesz az egyetlen változás mostanában, amit a Tesla-tulajdonosokat érinti. Elon Musk nemrég Twitteren jelentette be, hogy néhány héten belül a legújabb szoftverfrissítéssel Atari-játékok kerülnek majd a Tesla számítógépébe.

Hogy pontosan mely játékok válnak elérhetővé, azt egyelőre nem lehet tudni, azt azonban igen, hogy lesz, amit nagyon menő módon lehet majd őket játszani: az autó kormányával. Reméljük, nem vezetés közben.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, kövesse a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.