24 óra alatt 180 évnyit tanult, simán legyőzte a mesterséges intelligencia a legjobb Dota 2-játékosokat

Tapasztalt játékosok csaptak össze az Elon Musk tulajdonában lévő OpenAI-jal, hogy felmérjék erejüket a számítógép által vezérelt programmal szemben. Még a fejlesztőket is meglepte, milyen könnyen győzni tudott a mesterséges intelligencia.

  • hvg.hu hvg.hu
24 óra alatt 180 évnyit tanult, simán legyőzte a mesterséges intelligencia a legjobb Dota 2-játékosokat

Érdekes kísérletek zajlanak mostanság a gépi tanulás területén, egy azonban kiemelkedik közülük: az OpenAI-nál épp azon dolgoznak, hogyan tudnák még okosabbra faragni a cég által kitalált programot, amely korábban azzal került be a hírekbe, hogy megtanították neki az egyik legnépszerűbb játék, a Dota 2 szabályait.

A kutatók arra voltak kíváncsiak, vajon mihez tudnának kezdeni a hús-vér játékosok egy ilyen fejlett mechanizmussal. Hogy kihívás is legyen benne, a The Verge beszámolója szerint az amúgy is nagyon intelligens programot kicsit felturbózták,

és egyetlen nap alatt annyi tudással látták el, amennyit egy embernek hozzávetőlegesen 180 évébe telne elsajátítani. Vagyis nagyjából két élet alatt.

A tudósok nemzetközi szinten jegyzett, elismert játékosokat válogattak össze a különös kísérlethez, de majdhogynem feleslegesen: a számítógép gyakorlatilag megsemmisítette a másik oldalt. A rendszer fő ereje, hogy az emberrel szemben nincs szüksége a döntést követő, de még a cselekvést megelőző feldolgozási időre, így bármilyen gyorsan is gondolkodjon valaki, a program egy lépéssel mindig előrébb jár.

A fejlesztők most azon munkálkodnak, hogy felkészítsék az augusztusban esedékes, The International nevű rendezvényre, ahol a világ legjobb Dota-játékosai mérkőznek meg egymással. A felkészülés már elkezdődött, és nem akármivel zajlik a tréning: egy 128 ezer processzormaggal rendelkező CPU és 256(!) Nvidia P100 típusú videokártyával szerelt masina gondoskodik arról, hogy az OpenAI minden helyzetben reagálni tudjon.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, kövesse a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.