szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Egy angliai kutatás azt bizonyította be, hogy az emberek nemcsak, hogy hajlandók véleményüket megváltoztatni, hogyha robotok egy csoportja másképp vélekedik, de a kísérletben részt vett gyerekek kifejezetten engedelmeskedtek robotok egy csoportjának, míg a felnőttek ezt elutasították.

Régóta ismert tény, hogy az emberek hajlamosak a körülöttük levő emberek véleményét átvenni, illetve ahhoz igazítani sajátjukat. Ezt a jelenséget a pszichológia is ismeri, a köznyelvben pedig "birka effektusként" hallhattunk már róla. Felmerült azonban a kérdés, hogy mi történik, ha robotok veszik át az emberek helyét a kísérletben – ami a közeljövőben a való életben is egyre több helyen megtörténhet. A Plymouth-i Egyetem kutatói nemrég erre keresték a választ, és némiképp ijesztő megállapításra jutottak.

A kutatók az úgynevezett Asch-tesztet végeztették el a kísérleti alanyokkal. Ennek lényege, hogy a kísérlet során két "kártyát" láthatunk egymás mellett: az egyiken egy vonal van (ez a referencia kártya), a másik pedig három. A feladat az, hogy megállapítsuk, a referencia kártyán szereplő vonal hosszúsága a három közül melyikkel egyezik meg.

Wikipédia

A Plymouth-i Egyetem kutatói azonban egy fontos ponton megváltoztatták a tesztet: a gyerekek mellett nem emberek, hanem robotok foglaltak helyet. Amikor egyedül voltak a szobában, a 7-9 éves gyerekek átlagosan 87 százalékban válaszoltak pontosan, ám amikor a robotok "csatlakoztak" hozzájuk, ez az arány átlagosan 75 százalékra csökkent vissza. A rossz válaszok 74 százaléka egyezett a robotok rossz válaszával.

A kísérletet felnőttekkel is megismételték, ők azonban elutasították a robotokkal való "együttműködést", vagyis őket nem befolyásolta a robotok válasza.

Tony Belpaeme, az egyetem robotika professzora szerint mivel a robotoknak egyre nagyobb befolyásuk lesz az életünkre, ezért a gyártóknak nagyon fontos tisztában lenniük azzal, milyen "hatalommal" bírnak a gyerekek felett ezek az eszközök.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, kövesse a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!