„Úgy volt, hogy ma is megyek Munkácsra, de a történtek után: dehogyis megyek"
Ezek után bármi megtörténhet, nem tudom, mi van a nagy hóhér fejében – vélekedett egyik munkácsi forrásunk.
A korallevő töviskoronás tengericsillag (Acanthaster planci) levadászására és megölésére képes robot-tengeralattjárót fejlesztettek ki ausztrál kutatók a Nagy-korallzátony védelmére.
A Queenslandi Műszaki Egyetem (QUT) szakemberei a Google anyagi támogatásával készítették el a RangerBot névre keresztelt eszközt, amely "robotjárőrként" védené a világ legnagyobb koralltelepét. A kutatók szerint a RangerBot, amelynek üzemideje nyolc óra, a korallzátonyok olyan szintű megfigyelését és feltérképezését teszi lehetővé, amelyre korábban nem volt lehetőség.
"A RangerBot a világ első olyan víz alatti robotrendszere, amelyet kifejezetten a korallzátonyok környezetébe terveztek és, amely kizárólag robotlátásra támaszkodik a valós idejű navigáláshoz, az akadályok kikerülésekor és a tudományos feladatok elvégzésében" – mondta Matthew Dunbabin, az egyetem professzora a tengeralattjáró pénteki bemutatásakor. "Ez a többfunkciós vízi drón a korallzátonyokra fenyegetést jelentő tényezők egész sorát, úgy mint a korallfehéredést, a vízminőséget, a betolakodó fajokat, a szennyezettséget és az eliszaposodást is képes folyamatosan figyelni" – tette hozzá.
A robotjárőr képes továbbá észlelni és végezni is a korallevő töviskoronás tengericsillagokkal. A ragadozók elpusztítására egy halálos injekciót használ, amely azonban nem jelent veszélyt a korallzátony többi lakójára nézve.
Ezek a tengericsillagok az utóbbi időkben jelentősen megszaporodtak a környezetszennyezés és a mezőgazdasági termelés következtében a nyílt vizekbe kerülő anyagok miatt. Egy kifejlett töviskoronás tengericsillag akár az egy méteres átmérőt is elérheti, és gyorsabban pusztítja a zátony korallállományát, mint ahogy az regenerálódni tudna.
Az Ausztrália keleti partjainál 2300 kilométer hosszan elnyúló zátonyt az elmúlt években a töviskoronás tengericsillagok invázióján túl üledékképződés, a vízminőség romlása, az óceánvíz savasodása, 2016-ban és 2017-ben pedig többször is tömeges korallfehéredés sújtotta, ami a szakértők szerint helyrehozhatatlan károkat okozhatott.
Az emberi tevékenység ellen ugyanakkor nincs még a RangerBot határozottságával fellépő ellenszer. Néhány hete a kutatók azt állapították meg: eddig öt "halálközeli élménye" is volt a Nagy-korallzátonynak, de amit most teszünk vele, azt lehet, hogy már nem éli túl.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, kövesse a HVG Tech rovatának tudományos témákkal is foglalkozó Facebook-oldalát.
Ezek után bármi megtörténhet, nem tudom, mi van a nagy hóhér fejében – vélekedett egyik munkácsi forrásunk.
Szerdán tűnt el egy kéthetes kisfiú Nagydorogon. A rendőrség már csak a gyerek holttestét találta meg.
A londoni nagykövetségen elsőbeosztotti státuszba került Németh Norbert – ez a pozíció elvileg a diplomáciai szakma egyik csúcsa.
Az USA támogatja az ukrán uniós csatlakozást és ezt a Fehér Ház jelezni fogja Budapestnek is – jelentette ki az ukrán elnök.
Az új vezetéssel működő színházban harmincan mondtak fel a kormány által áterőltetett kinevezés miatt.