Bár az Apple nemrég nyilvánosságra hozott meghívója kissé titokzatos, arra szinte mérget vehetünk, hogy a szeptember 12-i esemény főszereplői az új iPhone-ok lesznek. A rendezvény bejelentése a tőzsdén is éreztette a hatását, az Apple-részvények értéke 228 dollárra ugrott fel. Augusztus elején, amikor az Apple tőzsdei értéke átlépte az ezermilliárd dolláros álomhatárt, egy részvény még „csak” 207 dollár fölött járt valamennyivel.
Ebből is látszik, milyen izgatottan várja a világ a tech-szakma egyik legnagyobb eseményét, azaktuális iPhone-ok bemutatkozását. Három modell várható, egy 5,8”-es OLED kijelzős, egy 6,1”-es „olcsóbb” LCD kijelzős és egy 6,5”-es ugyancsak OLED megjelenítős telefon. Az előző kettőről már valósnak tűnő kép is kiszivárgott, amelye itt mutattunk meg.
A jövő szerdai eseményen állítólag az Apple Watch negyedik generációs változatát is bemutatják majd.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, kövesse a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.