Megszűnik a Google egyik (másik) levelezője, a Gmail megkapja a legjobb funkcióit
Hiába indult ígéretesen a Google innovatív levelezője, az Inbox, az elmúlt években nem lett belőle sikertörténet. A Google most úgy döntött, itt az ideje bezárni.
hvg.hu
Mintha csak tegnap lett volna, hogy megírtuk: Inbox néven új, innovatív e-mail-szolgáltatást indít a Google – pedig ennek már közel négy éve. A cég még 2014 végén indította el kísérleti jelleggel a szolgáltatást, amire aztán 2015 januárjában akciót is hirdettek: egy rövid ideig bárki kérhetett (és kaphatott) meghívót hozzá. Azóta nem sok újdonságról lehetett hallani a projekt kapcsán, most viszont ismét beszélt róla a Google – igaz, nem túl vidám kontextusban. Az Inboxot ugyanis 2019 márciusával megszüntetik.
Pedig a fejlesztők számos érdekes újdonságot tettek le az Inboxszal az asztalra, Ilyen volt például, hogy a kevésbé fontos levelekre nyomhattunk egy szundit, hogy később foglalkozzunk velük. Ma már a Gmailben is van ilyen funkció. A jelek szerint azonban nem sikerült a kritikus tömeget meggyőzni arról, hogy érdemes az Inboxot használni.
A megszűnésre több jel is utalt az elmúlt időszakban: ilyen volt például a Gmail ráncfelvarrása, amelybe néhány Inbox-funkciót – mint a szundit – is beemeltek, de az is erre utalt, hogy viszonylag kevés frissítést kapott a szolgáltatás.
A tervek szerint még van olyan funkció, amit a fejlesztők átemelnének az Inboxból a Gmailbe – például a levelek csoportosítását –, de hogy pontosan mikor, azt egyelőre nem tudni.
Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.