Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Az Apple idei csúcsmodellje sem kerülhette el, hogy összecsapjon az androidos világ legutóbbi szereplőjével. Mutatjuk, mire megy az iPhone Xs Max a Samsung eddigi legígéretesebb telefonja ellen.
Néhány napja már kaphatók az Apple új iPhone-jai, ahogy a Note9 értékesítése is elindult már egy ideje, így végre sor kerülhetett a két rivális ilyenkor szokásos csatározására is. Megjöttek ugyanis az első, valós idejű sebességtesztek, amelyek a telefonok, ez esetben az iPhone Xs Max, és az idei legerősebbnek mondott Samsung mobil közti különbséget igyekeznek érzékeltetni azzal, hogy egymás mellé rakva nyomkodják őket.
Akik nem lennének tisztában a specifikációkkal: az Apple csúcsmodelljében a 7nm-es gyártástechnológiával készült A12 Bionic chip található, amely a gyártó szerint elődjénél 15 százlékkal jobb teljesítményt produkál. Mindezt 4GB RAM igyekszik még láthatóbbá tenni, és persze ne feledjük, ott a nem csak papíron jobb iOS 12 is. Ez állt tehát szemben a Samung négy 2,7 GHz-es és négy 1,7 GHz-es processzormagot jelentő Exynos 9810-ével, valamint 6 GB RAM-mal.
A SuperSaf TV megbízható videós tesztjéből kiderült: az egymagos tesztben nagyon lemaradt a Note9 (az iPhone 4840 pontot, utóbbi készülék viszont csak 2701-et produkált). Ezután az alkalmazások próbája következett, mely során ugyanazokat az appokat megnyitva mérték össze a készülékek gyorsaságát. Itt már azért jobb eredményt ért el a Samsung üdvöskéje, de előfordult, hogy bizonyos programok akár 1-2 másodperccel gyorsabban töltöttek be az iPhone-on. A játékok, különösen a nagyobb erőforrást igénylők esetében még nagyobb különbség mutatkozott: a WWE Mayhem például közel 20 másodperc alatt jött be a Note9-en, míg az iPhone-on ugyanez kevesebb, mint 10 másodpercet igényelt.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, kövesse a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.