„Úgy volt, hogy ma is megyek Munkácsra, de a történtek után: dehogyis megyek"
Ezek után bármi megtörténhet, nem tudom, mi van a nagy hóhér fejében – vélekedett egyik munkácsi forrásunk.
A harmadik fokozattal valami abnormális történt. De nem adják fel.
Nem sikerült pályára állítani azt a kínai műholdat, amelyet a ZQ-1-es rakétának kellett volna az űrbe juttatni. A ZQ-1 az első olyan űrrakéta, amelyet kínai magánvállalkozás épített - írja a Washington Post.
A Landspace cég rakétája háromfokozatú, az első két lépcső megfelelően működött. A 19 méteres szerkezet harmadik fokozata azonban csődöt mondott. A Landspace nem részletezte, mi okozta a kudarcot, csak annyit közöltek, hogy "valami abnormális történt".
A rakéta szakértők szerint a DF-26-os katonai rakéta motorjára épül. Maximális terhe 300 kg lehet.
A vállalat azonban kitart amellett, hogy a magánrakétáknak van jövőjük, így továbbra is próbálkoznak. Kína eddig tisztán állami finanszírozással működtette űrprogramját, amelyben kisebb űrállomást is sikerült már fellőniük - néhány évtizeddel az amerikaiak és a szovjetek után.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
Ezek után bármi megtörténhet, nem tudom, mi van a nagy hóhér fejében – vélekedett egyik munkácsi forrásunk.
Szerdán tűnt el egy kéthetes kisfiú Nagydorogon. A rendőrség már csak a gyerek holttestét találta meg.
A londoni nagykövetségen elsőbeosztotti státuszba került Németh Norbert – ez a pozíció elvileg a diplomáciai szakma egyik csúcsa.
Az USA támogatja az ukrán uniós csatlakozást és ezt a Fehér Ház jelezni fogja Budapestnek is – jelentette ki az ukrán elnök.
Az új vezetéssel működő színházban harmincan mondtak fel a kormány által áterőltetett kinevezés miatt.