Abu-Dzabi érdeklődik a Magyarországról Lázárék által kiengedett, rejtélyes múltú Klimt-kép iránt
Megdöbbentő részletek derülnek ki Alfred Weidinger osztrák művészettörténésznek a kép történetét felkutató tanulmányából.
Kilencezer éves kőmaszkot találtak Ciszjordánia déli részén, Hebronnál – jelentette a Jediót Ahronót című izraeli újság.
Az izraeli régészeti hatóság (IAA) szakértői szerint a kőszerszámokkal gondosan kidolgozott, emberi arcot mintázó maszkot kultikus szertartáshoz használhatták az újkőkorszakban élő emberek. A Pné Hever telepes falu mellett talált kőálarc széleibe négy lyukat véstek, valószínűleg azért, hogy ezeknek a segítségével rögzítsék az ember fejére. A mészkőből készült szimmetrikus arcot különös gonddal formázták meg, szemet, orrot mintáztak, sőt fogakat is véstek rá.
Az IAA műkincsrablás elleni egységének információja vezetett el az eredetileg a hebroni hegyekben fellelt ritka tárgy megszerzéséhez, a leletet a régészek a neolitikum második szakaszára, kilencezer évvel ezelőttire datálták.
A kőmaszkokat a mezőgazdasági forradalom idejéhez kötik, amely a vadászattól és a gyűjtögetéstől az ősi mezőgazdasághoz, az állattenyésztéshez és a növénytermesztéshez vezetett el. Ehhez az átmenethez a társadalmi struktúra változása és a rituális-vallásos szertartások erőteljes növekedése társult. Ennek az időszaknak a kultikus leletei közé tartoznak többek között az ember formájú szobrok, a vésett-mintázott koponyák és faragott kőmaszkok is. Ekkoriban az ősök kultuszát gyakorolták, és a házak padlózata alá temették az elődök koponyáját. Az emberi arcot mintázó kőmaszkot is rituális szertartásnál használhatták.
Az IAA hangsúlyozta, hogy eddig tizenöt hasonló maszk került elő az egész világon, de csupán kettőnek ismerik pontosan eredeti helyét, ahol megtalálták őket. A többit ráadásul magángyűjteményekben őrzik, ami erősen megnehezíti a tudósok hozzáférését, kutatásukat. Az Izraelben most bemutatott maszk jelentősége főként a lelőhely pontos ismeretében, a régészeti környezet tanulmányozásának lehetőségében rejlik.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának tudományos témákkal is foglalkozó Facebook-oldalát.
Megdöbbentő részletek derülnek ki Alfred Weidinger osztrák művészettörténésznek a kép történetét felkutató tanulmányából.
Kényes téma lett a kormány számára, hogy mennyit költenek adófizetői pénzekből a védett személyek hivatalos külföldi útjaira.
4,6 százalékra gyorsult az infláció. Legnagyobb mértékben a háztartási energia, azon belül a vezetékes gáz drágult.
Alsó hangon hatmillió forintot viselt magán.
Új eszközöket kaphat a rendőrség a rendzavarók távoltartására.
Különösebb hírverés nélkül alakítja át drasztikusan a kártyakínálatát több magyarországi bank.
A politikus azt mondja, ők nem elemezgetni akarják a politikát, hanem értékek mentén építenének közösséget.
Az izraeli miniszterelnök Washingtonban át is adta a jelölőlevelet az amerikai elnöknek.