szerző:
MTI

A túl alacsony hőmérséklet növeli a korai halálozás és a betegségek kialakulásának kockázatát egy kínai tanulmány szerint.

A legideálisabb, vagyis a legalacsonyabb halálozási arányt eredményező hőmérséklet a 22,8 Celsius-fok. Az ennél alacsonyabb, illetve magasabb hőmérséklet is a halálozás és a betegségek kialakulásának nagyobb kockázatával jár. Az alacsony hőmérséklet hatása azonban hosszabban tartó és súlyosabb, mint a magasabb hőmérsékleté – állítják kínai kutatók a British Medical Journal című folyóiratban megjelent tanulmányukban.

A Kínai Járványügyi és -megelőzési Központ, valamint a sanghaji Fudan Egyetem 5 klímazónában lévő 272 kínai városban 2013 és 2015 között történt több mint 1,8 millió, nem balesetből bekövetkező halálesetet vizsgált. A halálok okai között szerepeltek szív- és érrendszeri megbetegedések, szívkoszorúér-betegségek, légzőszervi megbetegedések, stroke és krónikus obstruktív légúti betegség (COPD).

A tudósok a hőmérsékletet négy kategóriába sorolták: szélsőségesen hideg (-6,4 és 1,4 Celsius-fok közötti), mérsékelt hideg (1,4 és 22,8 Celsius-fok közötti), szélsőségesen meleg (29 és 31,6 Celsius-fok közötti) és mérsékelt meleg (22,8 és 29 Celsius-fok közötti) kategóriába.

Eredményeik alapján arra jutottak, hogy a halálesetek 14,33 százaléka alacsony vagy magas hőmérséklethez köthető. Ezen belül a legmagasabb kockázat a mérsékelt hideghez (10,49 százalék) és a mérsékelt meleghez (2,08 százalék) kapcsolódott. Amikor emelkedett a hőmérséklet, a halál kockázata előbb gyorsan csökkent, majd lassan ismét emelkedni kezdett 22,8 Celsius-fok után.

A szélsőséges hideg hatásai több mint 14 napon át tartottak, miközben a szélsőségesen magas hőmérséklet hatására megnőtt kockázat szinte azonnal eltűnt, legfeljebb csak 2-3 napig tartott.

A tanulmány szerint az alacsony hőmérsékletnek nagyobb hatása volt a szív- és érrendszeri betegségek kialakulására, mint a légzőszervi megbetegedések kifejlődésére. Hajdong Kan vezető kutató szerint a hideg szív- és érrendszerre gyakorolt hatása összefüggésben áll az autonóm idegrendszer és a vérnyomás változásaival és gyulladásos válaszreakcióval.

A 75 éven felüliek, a gyerekek és a nők esetében nagyobb a hőmérséklethez köthető halálozások aránya a kutatás szerint.

A tanulmány eredményei segíthetnek a klinikai és közegészségügyi intézkedések fejlesztésében és a klímaváltozás miatti jelenlegi és jövőbeli abnormális időjárással kapcsolatos egészségügyi kockázatok csökkentésében.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, kövesse a HVG Tech rovatának tudományos témákkal is foglalkozó Facebook-oldalát.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
Kocsis Györgyi: Az Atya és a fiúk

Kocsis Györgyi: Az Atya és a fiúk

444 millió forintot ad a kormány három cserkészházra, mert a fiatalok folyton online vannak

444 millió forintot ad a kormány három cserkészházra, mert a fiatalok folyton online vannak

Óriási megfejtést adott egy pécsi besúgó a popzene sikeréről

Óriási megfejtést adott egy pécsi besúgó a popzene sikeréről

Tavaszias lesz a csütörtök

Tavaszias lesz a csütörtök

A Golgotával nem jött be Orbánék erőpolitikája

A Golgotával nem jött be Orbánék erőpolitikája

Elképesztően ritka, régi családi fényképek bukkantak fel eBay-en

Elképesztően ritka, régi családi fényképek bukkantak fel eBay-en