szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Azt már korábban is tudni lehetett, hogy különleges, hangszóróként funkcionáló polcot készít az IKEA, most viszont már azt is sejteni, mikor kerül a boltok polcaira.

Nem először kerül összefüggésbe az IKEA név az okoseszközökkel, gondoljunk csak okos világítási megoldásaira. Tavaly nyáron hírt adhattunk arról, hogy a bútorgyártó összeállt a neves hangtechnikai céggel, a Sonosszal, hogy elkészítsenek egy különleges, polcként is funkcionáló (okos)hangszórót. Akkor még csak a prototípus létezett, most viszont már kiderült, hogy mikorra a várható a konkrét megvalósítás. Piaci pletykák alapján most úgy tudni, augusztusban érkezhet meg az üzletekbe az IKEA-Sonos polc.

IKEA

A zenélő polc kompatibilis a Sonos termékeivel éppen úgy kompatibilis lesz, mint az IKEA Home Smart termékcsaládjával, amely magába foglalja a hálózati aljzatokat, a lámpákat, az ablakárnyékolókat. A promóciós videó szerint az együttműködés célja az volt, hogy kombinálja a Sonos hangtechnikai szakértelmét az IKEA otthoni berendezések terén szerzett tapasztalatával.

Arról, hogy konkrétan milyenek lesznek a Symfonik termékek, egyelőre még nem tudni – az IKEA az elkövetkező hónapokra ígér részleteket. Az árképzés sem ismert még, viszont úgy tudni, hogy a bútorgyártó megfizethetőbbé tenné az audio cég egyéb eszközeinél.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!