A málló sárkányfogak, egy Kreml-közeli klán és persze Putyin – miért halhatott meg az orosz miniszter?
Egy komoly korrupciós ügy állhat a hátterében annak, hogy meghalt Roman Sztarovojt volt orosz közlekedési miniszter.
A barcelonai mobil szakkiállításon tűnt fel váratlanul egy Huawei telefon, amiről állítják, csak március végén akarja bejelenteni a gyártó.
A Huawei neve most elsősorban (és érthetően) összehajtható telefonja miatt szerepel a hírek élén, de ez azért nem jelenti azt, hogy a kínai gyártó ne dolgozna hagyományos csúcskészülékeken is. Például a Huawei P30 Prón, amelyik váratlanul feltűnt az idei mobil szakkiállításon, az MWC 2019-en, és a Digital Trends éles szemű fotósa lencsevégre is kapta, úgyhogy megindulhattak a találgatások.
A P30 Prót egyébként március 26-án, egy saját Huawei-eseményen, Párizsban fogják bemutatni, ezért is érdekes a fénykép, feltéve, hogy valóban korrekt.
A fotón a P30 Pro úgy néz ki, mint a P20 Pro, csupán apró változások vannak rajta. Ezúttal a hátoldala vehető szemügyre, a triplakamerával. A kamerahármast egy egység tartalmazza, eltérően a P20 Pro 2+1-es elrendezésétől. A három lencse azonos méretű, és az egész összességében letisztultabb megjelenésű. Érdekes a hátoldalon szereplő Vogue és Link név (az előbbi a P30 Pro házon belüli neve), ezeket majd valószínűleg kicserélik a Huawei és a Leica feliratokra.
A korábbi értesülések szerint a P30 Pro négylencsés hátoldali kamerát kapna, úgyhogy itt máris van egy kis ellentmondás. A Digital Trend szerint elképzelhető, hogy a kép alanyában a P30 Pro 5G-s változatát tisztelhetjük, ezért van rajta „csak” triplalencse.
A frontoldalt sajnos nem látni (ez állítólag csak egy dummy egység volt az MWC-n lefülelt modellen), pedig érdekes lenne tudni, milyen notch-megoldást választott a Huawei. Egy korábban kiszivárgott képen csepp alakú volt a szenzorsziget, azonban többen is úgy vélik, hogy a kínaiak kameralyukat fognak használni, hiszen a telefon a Galaxy S10 konkurense szeretne lenni, és bizony a megjelenítő (hasznos mérete) legalább annyira fontos, mint a kamerarendszer.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
Egy komoly korrupciós ügy állhat a hátterében annak, hogy meghalt Roman Sztarovojt volt orosz közlekedési miniszter.
A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.
Kiara Lord posztolt egy szelfit.
A kolónia egyre nő, megoldás még nincs.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?
Az 51 éves brit szakember húsz éven át dolgozott a Red Bullnál.
Több programmal, több hullámban telepítenek elektromosautó-töltő pontokat Magyarországra, ám a legszűkebben ellátott régiókba csak évek múlva érnek el.