Áradt a felgyorsult Tisza és mindent letarolt
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Titokzatos szoftverhiba miatt volt kénytelen egy időre leállítani a Google fotókkal kapcsolatos szolgáltatását az androidos televíziókban.
Nagy meglepetés érte az egyik felhasználót (be is számolt róla a Twitteren), amikor androidos tévéjét (55 cm-es Vu LED televízió) állítgatva kiderült, hogy a Google Fotók fiókjához állítólag rengeteg más felhasználó kapcsolódik, s meg is kapta ezek listáját profilképpel és fióknévvel együtt. Az ismeretlen felhasználónevek csak úgy gördültek lefelé a televízió képernyőjén. Mi több, azt is demonstrálta, miképp tudja a Google Home appon keresztül Ambient módban képernyővédőként megmutatni a „kapcsolt fiókok” által őrzött fotókat.
Először a Google azt javasolta, hogy keresse meg a problémával a televízió gyártóját, s a felhasználó ezt meg is tette. A tévét a gyártó cég, a Vu is ellenőrizte, és arra jutott, hogy a Google Home app működik hibásan. Mindezt alátámasztja, hogy nem sokkal később egy másik felhasználó is hasonlót tapasztalt, neki viszont egy iFFalcon típusú androidos készüléke volt. Komoly, az androidos tévéplatformot érintő szoftverhibáról lehet szó, ugyanis az egyiküknél Android 7, míg a másikuknál Android 8 operációs rendszer futott.
A Google javára írandó, hogy a két esetet már igen komolyan vette, és úgy döntött, azonnal (de persze csak ideiglenesen) leállítja a Google Photos szolgáltatást az androidos televíziókon, miközben megvizsgálja a hibát, azaz egy darabig nem lehet az ilyen tévéken megnézni a szolgáltatás által őrzött fényképeket.
When I access my Vu Android TV through the @Google Home app, and check the linked accounts, it basically lists what I imagine is every single person who owns this television. This is shocking incompetence. pic.twitter.com/5DGwrArsco
— prashanth (@wothadei) 2019. március 3.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.
Kína és Oroszország is részt venne a kidolgozásban, dobta fel az orosz külügyminiszter.
A rendőrség ugyanakkor nem akarja elárulni, hogy milyen bűncselekmény gyanújával indítottak eljárást.