„Ha rendes nyugdíjat kapnánk, nem lenne szükség a 30 ezer forintra” – miért dolgozik több mint százezer nyugdíjas Magyarországon?
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
Újabb káprázatos fotót küldött haza a Jupiternél dolgozó Juno űrszonda, amely most egy másik szögből kapta le a bolygón dúló viharokat.
Látványos kép született a Jupiter viharairól a NASA Juno nevű űrszondája által készített három felvételből, amelyet a gázóriás mellett elhaladva rögzített.
A szonda színes kamerával van felszerelve, a csillagászok pedig arra bátorították a laikus kutatókat, hogy az adatok használatával készítsék el saját képeiket a Jupiterről. Az egyik legjobban sikerült képest Kevin M Gill készítette. A NASA a Jupiter Marble (Jupiter-márvány) nevet adta a képnek, utalva a Földről korábban készített, Blue Marble (Kék márvány) címet kapó felvételekre.
A kép a Jupiterről készített felvételekből mozaikszerűen áll össze, a felvételek 26 900-95 400 kilométeres távolságból készültek. Remek rálátást nyújtanak a déli félgömb viharaira és a híres Nagy Vörös Foltra. Ez a látványos anticiklon, melynek már évszázadok óta ismert a létezése, lassan felfedi titkait a Juno-misszió előtt. Az űrszonda segítségével már megfigyelték, hogy központja 350 kilométeren nyúlik le a légkörbe. A kutatók remélik, hogy kutatásaikkal felfedhetik az anticiklont mozgató és feloszlását megakadályozó kulcsmechanizmusokat.
A Juno misszió nyers felvételeket készít, amelyek feldolgozásában egy erre létrehozott honlapon amatőr kutatók is részt vehetnek.
A Juno több alkalommal készített már látványos képeket a Jupiterről. Legutóbb egy olyat, amitől biztosan leesik az álla.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
A házelnök szerint ami a magyar belpolitikában zajlik, az inkább komikus, mint tragikus.
A Bonbonetti irodákat is fog építeni.
Újabb divattrendet teremtene az aranylabdás portugál támadó?
Múltkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.