Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Két éve körözget a Jupiter körül a NASA egyik űrszondája, amely most újabb elképesztő felvételt lőtt a gázóriásról. És ez talán az eddigi legjobb.
Az utóbbi hónapok során rengeteg látványos fotó készült a Jupiter felszínéről, a bolygón tomboló óriási viharfelhőkről, de az is hihetetlen, amelyiken a napfelkeltét és napnyugtát sikerült egyszerre megörökítenie a NASA különleges, fotós űrszondájának.
A Junót 2011-ban indított útjára az űrügynökség, majd ötévnyi utazást követően, 2016-ban érkezett meg “munkahelyére”. Azóta is a bolygó körüli pályán kering, s látványosabbnál látványosabb képekkel örvendezteti meg a csillagászokat – és persze minket.
A szonda nemrég a korábbiakhoz képest is sokkal közelebb merészkedett a gázóriáshoz (egész pontosan 7 ezer kilométerre volt a felszínén dúló viharfelhőktől), de megérte kockáztatni: az október 29-én rögzített képanyag az előzőeket is felülmúlni látszik (nagyban itt találja):
Az északi mérsékelt övön lőtt fotó további érdekessége, hogy vöröses és sötétebb, feketés árnyalatokat is fel lehet rajta fedezni. Utóbbi a szakemberek szerint erőteljesebb viharokra utalhat. Mindez azért is érdekes, mert alig néhány hete derült ki, hogy a Jupiter egyik holdján van egy titokzatos hideg hely. Bár a mostani képet is a Juno kamerája rögzítette, a fotó feldolgozását Gerald Eichstädt és Seán Dora tudósok végezték.
A szonda missziója 2021-ig tart, utána várhatóan a bolygóba ütközve örökre elnémul. Erre remélhetőleg nem kerül sor, és ottlétét meghosszabbítják majd.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának csillagászati témákkal is foglalkozó Facebook-oldalát.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.