Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Meglepően könnyű átverni a mesterséges intelligenciát. Az amerikai Auburn Egyetemen azt vizsgálták, mi történik, ha egy adott képet egy kicsit elforgatnak. Kiderült, már ennyivel is össze lehet zavarni a gépeket.
Bár az elmúlt években kifejezetten nagy hangsúlyt fektettek a technológiai cégek a mesterséges intelligencia fejlesztésére, és emiatt sokan attól félnek, hogy a gépek előbb-utóbb "az ember fejére nőnek", a valóságban még nagyon (nagyon) távol állunk bármi ilyesmitől. Egy januári kutatás például arra világ rá, hogy mennyire könnyen becsapható a képek felismeréséért felelős neurális hálózat.
Anh Nguyen, az amerikai Auburn Egyetem kutatója a Gizmodónak egy érzékletes példát is hozott erre: egy tűzoltóautóról készült képet elég csak egy kicsit elforgatni, és máris azt gondolja a gép, hogy egy iskolabuszt lát. De volt olyan eset is, amikor egy taxit kellett volna felismernie a gépnek, helyette pedig úgy vélte, egy porszívóval van dolga.
A kutatás során az ImageNetről vettek le a különböző objektumok 3D-s képét, hogy megmutassák azt a gépnek. A tapasztalatok szerint ha a tárgy pozícióját egy kicsit megváltoztatták,
az esetek 97 százalékában tévesen mondta meg a gép, hogy mit lát.
Ez a mértékű tévesztés igen meglepő, arról nem is beszélve, hogy igen komoly problémát jelenthet a való életben – például akkor, amikor az önvezető autó közlekedik. A járműveknek képesek kell lenniük arra, hogy azonosítsák az előttük látható objektumot. Ha ez nem sikerül, annak komoly baleset lehet a vége.
Nguyen szerint ez a hiba számos területen lesz komoly probléma, a reptéri biztonságtól kezdve egészen a csatatérig, ahol a fegyeverek automatikusan felismerik az ellenséges célpontokat. Elvileg.
A szakemberek most azt szeretnék elérni, hogy a képfelismerő rendszerek a jelenleginél jóval stabliabban működjenek majd.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.