Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Immár a család is megerősítette, hogy a furcsa kísérleteivel híres youtuberré vált Grant Thompson a halálos áldozata egy siklóernyőzés közben történt balesetnek.
38 éves korában életét vesztette Grant Thompson, akit a legtöbben a The King Of Random YouTube-csatornáról ismerhetnek, a férfi volt ugyanis a 11 millió követővel rendelkező profil tulajdonosa, és egyben a műsor házigazdája.
Thompson siklóernyőzés közben szenvedett balesetet még kedden. Egy ideig nem volt biztos, hogy róla van szó, de a Utah állambeli Sand Hollow State Parkban megtalált holttest azonosítása után egyértelmű lett a dolog. Thompson halálhírét öccse, Mark is megerősítette.
A youtuber izgalmas kísérletekről készített felvételeket, az egyikben azt mutatta be, hogyan készít legókockás gumicukrot, egy másikban pedig, hogy mi történik, ha folyékony nitrogén ér az ember arcához. Ez utóbbit három éve tette fel, mára 15 millióan nézték meg. Thompson 2010 óta készített ilyen videókat, az utolsó, általa feltöltött, két napja került fel a videomegosztóra.
Munkásságáról saját csatornája is megemlékezett, a legutolsó feltöltés neki állít emléket.
A napokban egy kínai videós is életét vesztette, ő azonban egész más miatt: mérgező rovarokat evett.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.