szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Nem csupán érdeklődik a kiterjeszett valóságot használó eszközök iránt az Apple, elemzők szerint két ilyen eszközt is fejleszt a cupertinói cég.

A tervezett 2020-as rajt helyett két évvel később, csak 2022-ben mutatja be első AR-termékét (augmented reality, a kiterjesztett valóság angol neve), és rögtön azután, de néhány hónap különbséggel egy másik, méretben kisebb eszközt is kiad az Apple – az új információ a The Information nevű laptól származik, amely más érdekességekről is ír.

Úgy tudni – jegyzi meg a portál – az Apple a technológia bonyolultsága miatt döntött úgy, hogy az új készülékeket pár évvel később ismerteti meg a közönséggel. Az is új hír, hogy a cég egyenesen két ilyen termékkel számol, legalábbis állítólag: a 2022-ben érkező egy headset, a rá egy évre megjelenő pedig a régóta pletykált Apple AR-szemüveg.

A híresztelések szerint a headset a Facebook májusban bemutatott Oculus Quest nevű szemüvegénél kisebb lesz, beépített kamerákkal rendelkezik, a kijelző pedig valamelyest nagyobb felbontású, hogy a felhasználó elé táruló képminőség jobb legyen. Az eszközt a vállalaton belül – szintén meg nem erősített információk szerint – N301-ként ismerik.

Akár ilyen is lehet.
©

Az AR-szemüveg már más tészta, az Informationnek súgó bennfentesek szerint külsőre egy méregdrága napszemüvegnek tűnik, amelybe akkumulátor és mobilchip is került. Az Apple állítólag azt is megoldotta, hogy a szemüveg lencséi gombnyomásra elsötétedjenek.

Az, hogy a cég ilyen termékeket fejleszt, főleg Tim Cook 2017-es interjúja miatt nem meglepő. A cégvezető akkor a The Independent nevű lapnak mesélt róla, mekkora potenciált látnak a kiterjesztett valóságban, ami Cook szavai szerint "izgalmas terület". Utóbbit a vállalat más munkatársai is osztják, sőt, ők úgy látják: az AR-szemüveg akkora lökést adhat a cégnek, hogy néhány éven belül az Apple top termékévé válhat.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Megzavarhatja a pacemakert az iPhone 12

Megzavarhatja a pacemakert az iPhone 12

Aláírta Biden az első rendeleteit, amelyekkel az olajipar útjába állna

Aláírta Biden az első rendeleteit, amelyekkel az olajipar útjába állna

Megalázó a minimálbér-emelési javaslat a közszféra négy szakszervezete szerint

Megalázó a minimálbér-emelési javaslat a közszféra négy szakszervezete szerint