Hamarosan egy piros színű Apple Watch érkezik

Egy kis időre feltűnt az Apple adatbázisában az aktuális Apple-okosóra (PRODUCT)RED, azaz piros színű változata, amely nemcsak dizájnos lehet, hanem egy kicsit a betegségek elleni küzdelmet is segítheti.

  • hvg.hu hvg.hu
Hamarosan egy piros színű Apple Watch érkezik

Évek óta támogatja az Apple az AIDS, a tuberkulózis és a malária elleni küzdelmet speciális, (PRODUCT)RED kiadású termékeivel. Az eszközeit piros színbe öltözteti, és a bevétel egy részét a The Global Fundnak adományozza. 2006 óta az Apple az ilyen termékek széles skáláját értékesítette már, és mintegy 220 millió dollárt (azaz közel 65 milliárd forintnak megfelelő összeget) fordított az említett célra.

Az egyik francia weboldal vette észre az Apple adatbázisában, hogy az aktuális okosóra, azaz az Apple Watch Series 5 is megjelenik ebben a kiadásban (az óra azóta már eltűnt az adatbázisból). A lap értesülése szerint alumínium burkolatos modellről lenne szó, amelynek a piros felülete az iPod touchhoz hasonlítana. Az új színt a már meglévő ezüst, űrszürke és arany alumínium burkolatok mellé kínálnák.

MacRumors

Egyelőre még nem tudni, mikor jelenne meg a piros Apple Watch modell, de sokan a tavaszt tartják valószínűnek, abból kiindulva, hogy az Apple 2017 márciusában, illetve 2018 áprilisában mutatta az iPhone 7 és az iPhone 8 (PRODUCT)RED változatát. Okosórát viszont addig még nem kínált ilyen változatban, így az Apple Watch Series 5 lehet az első ilyen termék. Valószínűleg népszerű lesz, miután az Apple piros színben is értékesíti az iPhone 11-et.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Szomoru Miklós: Mi sem vagyunk tökéletesek, ne akarjunk tökéletes kertet!

Szomoru Miklós: Mi sem vagyunk tökéletesek, ne akarjunk tökéletes kertet!

Fél évig 5-6 ember volt kíváncsi a kertészeti tanácsaira, ma már közel kétszázezres követő tábora van Szomoru Miklós „Egy kertész kertje Pilisszentkereszten” blogjának. A kertészmérnök szerint, aki brit mintára magánkert-látogatásokat is szervez, nem kell heti 8 óránál többet dolgozni azért, hogy bárkinek virágzó oázássá váljon a kertje. Erre a legjobb példa virágpompában úszó birodalma.