A Samsung csinált egy robotot, amellyel szerintük könnyebb lesz az életünk

Azért szeretik sokan a Las Vegas-i CES-t, mert futurusztikus eszközöket is megmutatnak a közönségnek. Az egyik ilyet a Samsung hozta el, a neve: Ballie.

  • hvg.hu hvg.hu
A Samsung csinált egy robotot, amellyel szerintük könnyebb lesz az életünk

Egy jópofa, gurulni képes robottal tette izgalmasabbá saját bemutatóját a Las Vegas-i CES-en a Samsung. A Ballie nevű kis szerkezet számos feladatra alkalmas: házőrző, tud fotózni, remek edzőpartner és ha kell, a takarítást is felügyeli. Ez nem azt jelenti, hogy nézi, ahogy szekrényt törlünk, hanem képes utasítani a robotporszívót, ha úgy látja, túl nagy a piszok.

A Ballie méretei miatt szinte bármelyik háznál jól jöhet, ugyanis nem nagyobb egy kisebb labdánál. A Samsung egy remek reklámfilmmel mutatta be újdonsága képességeit, de a kütyüt a CES-re is magával vitte, vagyis létező termékről van szó. A szerkezet ugyanakkor még csak prototípus, megvásárolható verzió (egyelőre) nem létezik belőle.

A Ballie a gyártó szerint nem egyszerűen egy robot, hanem a jövő háztartásainak fontos kiegészítője, aki az okosotthonhoz csatlakozó műszereket is képes vezérelni. Emellett odafigyel a házi kedvencekre, figyeli az életünket és ha olyan információhoz jut, amelyről úgy gondolja, fontos lehet tulajdonosának, máris tájékoztatást ad.

A robotot többen már most a Star Wars-filmek jól ismert BB-8 nevű szerkezetéhez hasonlítják, ugyanis az is gurulva közlekedik, akárcsak a Ballie.

Ha nem szeretne lemaradni a CES 2020 újdonságairól, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Nyolc nap leforgása alatt elajándékoztak, majd eladtak egy jelenleg 300-400 millió forintot érő telket Budapest XII. kerületében – mindezt úgy, hogy a tulajdonos erről semmit sem tudott. Azóta egy konténer is megjelent a területen, a csalás áldozata pedig nem tehetne semmit egy esetleges építkezés ellen sem, mert jogilag már nem az övé a telek. A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.