WhatsAppot használ? Frissítsen rá, megérkezett a sötét mód
A WhatsApp fejlesztői az androidos béta kiadása után végre minden felhasználó számára elérhetővé tették a sötét módot.
hvg.hu
Nagyjából másfél évvel ezelőtt, 2018 szeptemberében lehetett először hallani arról, hogy a WhatsAppba is megérkezhet a mobilok akkumulátorát és a szemet egyaránt kímélő sötét mód. A munkálatok körül azután nagy volt a csend – egészen most januárig. Az év első hónapjában kiderült, hogy a szakemberek elkészültek a fejlesztéssel, ám csak a béta-verzióhoz hozzáférő androidosok próbálhatták ki. A jelek szerint az ő visszajelzésük pozitív volt, a fejlesztők ugyanis bejelentették,
Az új megjelenítésre azért is kellett ennyit várni, mert a mérnököknek a teljes applikáció felületét át kellett szabniuk. Persze nem kell világmegváltó változtatásokra gondolni, de ki kellett azt találniuk, hogyan nézzen ki a szöveg, az ikonok és az összes többi elem.
WhatsApp
Az Android 10-et, valamint az iOS 13-at futtató eszközökön az applikáció a rendszer beállításait veszi át – így ha ott a sötét módot választottuk, az alkalmazás is így jelenik meg –, míg azoknál a készülékeknél, amelyeken az Android 9 fut, a felhasználóknak külön be kell állítaniuk a megjelenítést. Ezt a Beállítások – Csevegések – Témák menüponton keresztül lehet megtenni. Az újdonságot tartalmazó frissítés a napokban minden felhasználó számára elérhetővé válik, így annak, aki esetleg még nem kapta meg, érdemes időnként ránéznie az appra, vagy megpróbálnia manuálisan frissíteni.
Továbbra is tömegeket vonz Budapesten is, hogy belebújjanak kedvenc mesefigurájuk bőrébe, és egy-egy napra elszórakoztassák egymást a hasonszőrűekkel. A budapesti Comic Conon jártunk, ahol sorjáztak a lelkes kezek által készített páncélok és jelmezek, felbukkant az összes várható figura, összességében mégis a kalózok hagyták a legmélyebb nyomot. Olyan terepet jártunk be, amely minden érintett megelégedésére rohamosan fejlődik.