Nyomja a vállad a világ súlya? Az önkénteskedéssel magadat is megmentheted
Megoldást jelenthet a magányra, de segíthet a kiégéssel és a depresszióval küzdőknek is visszatalálni magukhoz és másokhoz.
Szépen gyarapszik a Föld népessége, a statisztikák szerint már 7,7 milliárdan lakjuk a bolygót.
Bár a koronavírus-járvány sok nehézséget okoz a világnak, akad azért örömhír is: a Worldometer adatai szerint néhány másodperccel ezelőtt új ember jött a világra, vele együtt már 7 777 777 777-en vagyunk. (A Worldometer nem élőben számolja a születéseket, a statisztikák alapján jutottak erre.)
Az oldal adataiból egyébként olyanok is kiolvashatók, hogy csak ebben az évben több mint 40 millió baba jött a világra, a halálozások száma pedig a 17 millióhoz közelít. Autókból több mint 22 milliót, kerékpárokból 43 milliót, számítógépekből pedig 72 milliót gyártottak le.
A szomorúbb statisztikák közé tartozik, hogy több mint 842 millió alultáplált ember él a Földön, 801 millióan nem jutnak tiszta ivóvízhez, 754 millióan túlsúlyosak, és 27 ezren hunytak el éhezés következtében.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
Megoldást jelenthet a magányra, de segíthet a kiégéssel és a depresszióval küzdőknek is visszatalálni magukhoz és másokhoz.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A modell már jobban van, három hónapig pihent és gyógyult.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Van orbános, mészárosos, tiborczos változat is.