Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A meghirdetése óta eltelt kevesebb mint egy nap alatt mintegy 15 ezren jelentkeztek a gazdaságvédelmi akciótervhez kapcsolódó újratervezés programban elindult ingyenes, 8 hetes informatikai online oktatásra – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára kedd este az M1-en.
György László szerint a koronavírus-járvány miatt sokaknak felszabadult valamennyi ideje, sőt többen elveszítették az állásukat, így ezt a helyzetet ki lehet használni arra, hogy fejlesszék digitális ismereteiket, annak érdekében, hogy a XXI. században akár "a jég hátán is megéljenek".
A május 25-én induló ingyenes felnőttképzésre az Újratervezés Program honlapján és a VALI vállalkozói információs weboldalon lehet jelentkezni.
Fontos megjegyeznünk, hogy a tanfolyamot bár ingyenes programozóképzésként is emlegetik, ennek elvégzése után a közelében sem lesz senki annak, hogy progamozó legyen. A képzés két hónapja alatt – heti 10-30 órányi tanulással – a résztvevők
Ezekből az ismeretekből a konkrét programozáshoz legközelebb az utóbbiak állnak, de fontos különbség, hogy a HTML és a CSS csak leírónyelvek, nem pedig programnyelvek. Kiismerésük arra jó, hogy utána weboldalakat készíthessen az ember.
A kurzus egy záróvizsgával zárul, amelynek sikeres teljesítése az egyik feltétele annak, hogy a résztvevők 100 százalékos állami támogatással tanulhassanak tovább a programban elérhető informatikai képzések egyikén – programozni vélhetően ezek némelyikén lehet majd megtanulni.
Korábbi összeállításunkban több olyan ingyenes vagy nagyon olcsón hozzáférhető weboldalt, szolgáltatást is mutattunk, mellyel az abszolút kezdő szintről egészen komolyan el lehet sajátítani a kódolást. A listát itt találja.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.