szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A Google megmutatja majd a képtalálatoknál, hogy mely fotók állnak szerzői jogi védelem alatt.

Sokan még ma is úgy gondolják, hogy ha a Google a keresés során kidob egy képet, ami számukra megtetszik, azt szabadon, forrásmegjelölés nélkül használhatják. Vagy, ha meg is jelölik a forrást, ahhoz legfeljebb annyit írnak oda, hogy "Fotó: internet".

Ezen a helyzeten segíthet a Google újítása, amely révén azokra a képekre, melyek készítői/jogtulajdonosai megadták a felvételhez tartozó felhasználási feltételeket, a Licensable (magyarul valószínűleg: engedélyköteles) feliratot teszi rá az algoritmus. Emellett egy hivatkozás is kerül majd melléjük, amely arra az oldalra viszi a felhasználót, ahol a feltételeket el tudja olvasni. Ennek értelmében lehet, hogy a használatkor csak meg kell adni a pontos forrást, de az is lehet, hogy nem vehető át a kép.

Mindezek mellett, ha a készítő/jogtulajdonos úgy dönt, hogy az általa készített fényképért pénzt kér, akkor azt is megmondhatja a Google-nek, hogy hol tudják a felhasználók megvásárolni azt.

©

A Google persze gondolt a keresgélő felhasználók szempontjaira is. Ha például azt szeretnénk, hogy csak az ingyenesen felhasználható, vagy épp a fizetős képek jelenjenek meg a találatok között, akkor ezt külön beállíthatjuk majd a keresésnél.

©

Ha máskor is tudni szeretne a Google kereső új funkcióiról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Az ereszcsatornák felhasználási módjairól adnak jó tanácsokat Bálint gazda Facebook-oldalán

Az ereszcsatornák felhasználási módjairól adnak jó tanácsokat Bálint gazda Facebook-oldalán

Vörös csík jelent meg az égen Tokaj környékén – videó

Vörös csík jelent meg az égen Tokaj környékén – videó

Swingertalálkozón fertőződött meg koronavírussal több tucat ember New Orleansban

Swingertalálkozón fertőződött meg koronavírussal több tucat ember New Orleansban