A Samsung idei legnagyobb durranásai: új telefonok és órák is jöttek, figyelemreméltóan vékony lett a Fold7
Három új telefonnal és három új okosórával állt elő idén nyári Samsung Unpacked eseményén a legnagyobb androidos gyártó.
A tervek szerint a következő 18 hónapban egyesül majd az Nvidia és az ARM Holdings, ám erre előbb az amerikai, az európai, a brit és a kínai versenyhatóságnak is rá kell bólintania.
A nyár közepe óta lehetett már pletykákat hallani arról, hogy az Nvidia kinézte magának a processzorok fejlesztésével foglalkozó ARM-et (pontosabban az ARM Holdings nevű céget), eddig azonban hivatalosan sem a leendő vásárló, sem a leendő eladó, a SoftBank nem erősítette meg ezeket a híreszteléseket. Most azonban bejelentették, valóban nyélbe akarják ütni az üzletet.
Az Nvidia a cég által kiadott közlemény szerint 40 milliárd dollárért – ez valamivel több mint 12 ezer milliárd forint – szeretné felvásárolni a chipfejlesztő céget. Az Nvidia az üzlettel jelentősen növelné a jelenlétét a mobilpiacon, főleg úgy, ha a saját mesterséges intelligenciája megjelenne a mobilokban, számítógépekben, önvezető autókban.
A fúzió után az ARM az Nvidia szárnyai alatt működne tovább, ami azt is jelenti, hogy az ott dolgozó fejlesztők hozzáférnek majd a cég összes erőforrásához. Emellett az ARM arra is ígéretet kapott, hogy megtarthatja a nyílt licencelési modelljét.
A két fél arra számít, hogy az üzlet a következő 18 hónapban lezárul majd. Ehhez viszont az kell, hogy az amerikai, az európai, a brit és a kínai versenyhivatalok is jóváhagyják az egyesülést.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
Három új telefonnal és három új okosórával állt elő idén nyári Samsung Unpacked eseményén a legnagyobb androidos gyártó.
A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.
Kiara Lord posztolt egy szelfit.
Az ír rapegyüttes Izrael-ellenes jelszavakat hangoztatott.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?
Az 51 éves brit szakember húsz éven át dolgozott a Red Bullnál.