szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A Facebook a Ray-Ban szemüvegeit is gyártó olasz Luxotica nevű céggel állt össze, hogy elkészítse az első AR-szemüvegét.

A kiterjeszett valóság-szemüvegeknek (AR) akkor lesz igazán értelmük, ha egy olyan készüléket kell viselni, ami méretre és kinézetre is pontosan olyan, mintha egy egyszerű szemüveget viselnénk. Ezen gondolatból indulhattak ki a Facebook mérnökei is, amikor nekiálltak, hogy elkészítsék a cég első AR-szemüvegét. És a jelek szerint nagyon jól állnak.

Magyar idő szerint szerda este maga Mark Zuckerberg jelentette be a Facebook Connect nevű – online megtartott – konferencián, hogy a jövő évben érkezik a vállalat első AR-szemüvege. Zuckerbeg szerint a készülék a Project Aria nevű kísérleti prototípus eddigi legjobb változata lesz, amelynek valós körülmények közötti tesztelését a Facebook alkalmazottai még ebben a hónapban elkezdik.

Az eszközt igyekeztek úgy elkészíteni, hogy az valóban hasonlítson egy szemüvegre, ennek érdekében pedig nem kisebb vállalattal, mint az olasz Luxoticával álltak össze. Ez az a cég, amely például a Ray-Ban szemüvegeket is készíti. Az olaszok a keretet tervezik meg, a Facebook pedig a hardvert adja majd hozzá. A két dologból viszont már sejthető, hogy nem egy filléres kütyüről lesz szó.

Ennél több információt egyelőre nem közölt Zuckerberg, így sem árat, sem specifikációt, sem egyéb más részletet nem tudtunk meg róla. A Facebook viszont kiadott néhány képet a Project Aria prototípusról, ami alapján nagyjából sejteni lehet, hogy miként fog kinézni.

©
©

Az, hogy 2021-re tűzte ki Mark Zuckerberg a startot, valószínűleg nem véletlen, az Apple ugyanis a pletykák szerint szintén jövőre állhat elő a saját csodaszemüvegével.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Orbánnal egyeztet a béremelésről az orvosi kamara elnöksége

Orbánnal egyeztet a béremelésről az orvosi kamara elnöksége

SZFE: Az oktatási jogok biztosa vizsgálatot indított a hallgatók szerint

SZFE: Az oktatási jogok biztosa vizsgálatot indított a hallgatók szerint

Nyugdíjas-szövetkezettől bérel munkaerőt a Péterfy-kórház

Nyugdíjas-szövetkezettől bérel munkaerőt a Péterfy-kórház