szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Az Egyesült Államok regnáló elnöke nemcsak az elnöki széket, hanem az azzal együtt járó kiváltságokat is elveszíti, amikor 2021. január 20-án megtörténik a 2020-as amerikai elnökválasztás győztesének elnöki beiktatása. A kiváltságok közé tartozik az a fajta "különleges bánásmód" is, ami az államfőknek és vezető politikusoknak jár a Twitteren.

A Twitter a The Verge-nek megerősítette, hogy a január 20-a után ugyanazok a szabályok vonatkoznak majd Donald Trump Twitter-fiókjára, mint bárki máséra. Ezek szerint kitilthatják majd a platformról, ha erőszakra buzdít vagy azt élteti, illetve hamis információkat közöl a koronavírusról vagy a választásokról.

A ravasz, az agy és a füstölgő Trump - mi veszhetett oda a Facebookon, Twitteren?

Barack Obama volt az első elnökjelölt, akinek sikere jelentős részben a közösségi médiára épült. Donald Trump pedig az első, aki a világraszóló döntései mellett személyes, időnként indulatvezérelt kifakadásait is a közösségi hálón kürtölte szét. A Twitter és a Facebook az idei kampány fő csataterévé váltak, ahol a republikánus Trump jóval nagyobb követőtábort ért el a demokrata Bidennél.

A Twitter a világ vezetői, illetve néhány egyéb tisztségviselő esetében nem törli a szabálysértő tartalmakat akkor, ha azok nyilvánossága közérdekű lehet. Az indoklás szerint a követőknek ismerniük kell nemcsak az adott kijelentést/bejegyzést, hanem annak kontextusát is, így a posztokat nem törli a Twitter, hanem legfeljebb felcímkézi őket, illetve korlátozza terjesztési lehetőségeiket.

[A ravasz, az agy és a füstölgő Trump – mi veszhetett oda a Facebookon, Twitteren?]

A Twitter ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a "különleges bánásmódban" részesülő fiókokra is lecsaphatnak akkor, ha azok egyértelműen éltetik a terrorizmust, személyes adatokat vagy szexuális tartalmú bejegyzéseket tesznek közzé, esetleg közvetlenül egy adott egyént fenyegetnek.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!