Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A Google Telefon nevű alkalmazásában olyan sorokat is találtak, ami egy új hívásrögzítős funkció készítésére utal.
Szinte napra pontosan egy évvel ezelőtt derült fény arra, hogy a Google visszaköltözteti a saját, telefonálásra szolgáló alkalmazásába, a Telefonba (angolul: Phone) a funkciót, amivel hívásokat lehet rögzíteni. Később kiderült, a szolgáltatás csak a Pixel telefonok, valamint néhány Nokia és Xiaomi esetében érhető el.
Most újabb érdekes részlet derült ki az alkalmazás legújabb, 59-es verziószámú változatáról. Az XDA Developers beszámolója szerint a fejlesztők lehetővé tennék, hogy a telefon minden olyan hívást automatikusan rögzítsen, amit ismeretlen számról kap valaki.
A beszámoló szerint a rögzített hívást csak a telefonon mentené el az alkalmazás, így azt semmilyen szerverre nem töltené fel a készülék. A rögzítésről ugyanúgy értesítést kapna a vonal két végén lévő fél, így csak rajtuk múlik, hogy törvényes dologról beszélnek-e.
Persze az, hogy ilyesmit találtak az alkalmazásban, még nem jelenti azt, hogy a Google valóban élesíti is a funkciót. Az biztos, hogy az európai színtéren azért kérdéses, hogy az uniós adatvédelmi törvény, a GDPR miatt itt is bevezetnék a funkciót.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.