A Samsung idei legnagyobb durranásai: új telefonok és órák is jöttek, figyelemreméltóan vékony lett a Fold7
Három új telefonnal és három új okosórával állt elő idén nyári Samsung Unpacked eseményén a legnagyobb androidos gyártó.
Képernyő, kamerák és különféle szenzorok is vannak az Amazon minden eddiginél ambiciózusabb projektjén, a Vesta nevű roboton. Az egység az okosabb fajtából való.
“Kiemelt prioritássá” vált az Amazon által fejlesztett házi robot, a Vesta mielőbbi elkészítése – írta bennfentes forrásai alapján az Insider. A lap úgy tudja: a római mitológiában, a család istennőjéről elnevezett gépen mintegy négy éve dolgoznak az Amazon alkalmazottai, összesen több mint 800-an. A munka iparági hírek szerint kifejezetten jól halad, az utolsó simításokat végzik rajta.
A Vesta nem hasonlít a cég egyetlen korábbi termékére sem, noha minden eddiginél okosabb/sokoldalúbb eszközről van szó: a macska méretű készülékbe kamerák, képernyő és érzékelők is kerültek. Utóbbiak a lakásban lévő komfortérzet megtartásában segítenek: a robot jelzi a hőmérsékletet, a páratartalmat és a levegőminőséget is. Még egy kis tároló is található rajta, ahova például gyógyszerek helyezhetők, melyeket a megfelelő időpontban a tulajdonos elé rak.
A Vesta magától közlekedik, de hogy pontosan milyen sebességgel és hogyan (kerekeken gurul-e, vagy lábai vannak, mint a Boston Dynamics jól ismert robotkutyáinak), azt nem tudni. Egy forrás az Amazon Echo okoshangszóró “élő” változatának nevezte a terméket, ezzel is arra utalva, mennyire fejlett eszközről van szó.
Azt szintén nem tudni, pontosan mikor kerülhet piacra az állítólagos robot, melyet nagy gondossággal fejlesztenek az Amazon munkásai. Az óvatosságot azzal indokolták a lap forrásai, hogy többen attól tartanak: a nagy reményekkel készülő eszköz a cég Fire nevű telefonjának sorsára juthat. Az Amazon első mobiltelefonja a rengeteg kedvezmény ellenére sem tudott tömegtermékké válni, így a piaci bevezetést totális kudarcnak minősítette Jeff Bezos vállalata.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
Három új telefonnal és három új okosórával állt elő idén nyári Samsung Unpacked eseményén a legnagyobb androidos gyártó.
A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.
Kiara Lord posztolt egy szelfit.
Az ír rapegyüttes Izrael-ellenes jelszavakat hangoztatott.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?
Az 51 éves brit szakember húsz éven át dolgozott a Red Bullnál.