„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
Fél évig tartó tesztidőszak után már élesben működik az ország első ipari 5G-magánhálózata a Foxconn komáromi gyárában. A Vodafone-nal és az Ericssonnal együttműködő gyárban jelenleg a PC-tesztelés folyik az 5G-s hálózaton, ám ez csak a kezdőlépés: a hamarosan érkező, 5G-re optimalizált hardverek és szoftverek jóval hatékonyabbá, gyorsabbá és biztonságosabbá tehetik a gyártási folyamatokat.
„Az 5G a jövő technológiája, egy olyan platform, melynek alapjain teljesen új, innovatív gyártási megoldások látnak majd napvilágot. Lehetővé válik kábelnélküli gyárak kialakítása, az épületek sosem látott hatékonyságú kihasználása, a kapacitások eddig nem ismert mértékű rugalmassága – mondta a magánhálózatot bemutató Tálos Péter, a Foxconn alelnöke. „Bár a kliens oldali eszközök szűkös kínálata miatt az 5G ipari felhasználása még gyerekcipőben jár, vannak területek, ahol már most is gyakorlati hasznát látjuk. A Foxconnál ilyenek a helyhez nem kötött, 5G-alapon működő tesztkocsik, melyeken a frissen gyártott PC-k csomagolás előtti tesztelése zajlik. Az 5G hálózaton alapuló wireless megoldás nagyban megnövelte a tesztelés rugalmasságát, optimalizálva az idő- és helykihasználást” – magyarázta.
A magánhálózatok legnagyobb előnye az információ-biztonság, az ipari igényeket kielégítő hálózati kapacitás, valamint annak testreszabhatósága jelenti. A mobilszolgáltatók partnereik egyedi igényei szerint építik ki a működésükhöz szükséges hálózatot, amelyet egyedi szerződésben vállalt szigorú paraméterekkel üzemeltetnek. A működés közben felhasznált adatok, továbbá a termelés analitikái és statisztikái minden esetben a hálózaton belül marad – az 5G technológia segítségével biztonságosabb, adatforgalom szempontjából garantálható paraméterekkel bíró kommunikációs csatorna alakítható ki, mint a jelenleg elterjedt WiFi alapú megoldások segítségével. Ezek a privát hálózatok rendkívül magas kapacitást és eszközkiszolgálást tesznek lehetővé, igen alacsony késleltetés mellett – ezzel kielégítve az ipar 4.0 megoldások igényeit is.
A privát 5G lehetővé teszi a vállalkozások számára, hogy kiterjesszék lehetőségeiket, dinamikusan alkalmazkodjanak a változó piaci igényekhez, és biztosítsák, hogy az üzleti folyamatok mindig optimalizáltak legyenek. Az iparágak olyan innovatív alkalmazásokat aknázhatnak ki, mint például a szenzortechnológia, az automatizált irányított járművek (AGV-k), a drónok, a nehézgépek automatizálása vagy a robotika fejlődése, amelyhez elengedhetetlen a privát 5G hálózatok megléte.
[4000 GB adatot generálhat egy önvezető autó – óránként]
„Folyamatosan keressük azokat a termékeket és szolgáltatásokat, melyek a vállalkozások digitalizációját, ennek következtében pedig hatékonyságuk és versenyképességük növelését szolgálják. Nagy öröm számunkra, hogy a Foxconnban olyan partnerre leltünk, aki nyitott a technológia adta új megoldásokra és velünk együtt mer is kísérletezni – mondta Dobó Mátyás, a Vodafone Magyarország vállalati szolgáltatások üzletág vezérigazgató-helyettese.
A tajvani kézben lévő Foxconn komáromi gyárában egyebek mellet mobil bázisállomásokat és felhőszolgáltatásnál alkalmazott berendezéseket készítenek a világ vezető gyártóinak.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.