6 új ötlet a hosszú és egészséges élethez
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei. A területen az utóbbi időben több érdekes és fontos tudományos eredmény is született.
A legvadabb összeesküvés-elméletek terjesztői bármire képesek, hogy „bizonyítékot” szerezzenek arról, amiben hisznek. De hát sosem sikerül.
Egy népszerű közösségi oldalon, a Redditen mesélte el egy amerikai haditengerész, milyen kalandokba keveredett szolgálati ideje alatt. A férfi együtt hajózott egy másik matrózzal, aki elmondása szerint csak azért lett haditengerész, mert úgy gondolta, így majd eljut a bolygó szélére, és ezzel bizonyíthatja azt elméletet, ami szerint a Föld lapos.
Az esetről beszámoló LadBible szerint a tengerész minden útján tüzetesen felmérte a tájat, feljegyzéseket készített, számításokat végzett, de a hajó sosem érkezett meg a planéta általa vélt szélére. Miután a férfi egyre türelmetlenebbé vált, az altiszt a parancsnoki hídra hívta és egy távcsövet adott a kezébe.
A felettes arra kérte a matrózt, hogy nézzen az eszközbe, és mondja el, lát-e szárazföldet, vagy például falakat. A válasz természetesen egy egyszerű „nem” volt, majd a tiszt gyorsan közbevágott: azt mondta, hogy ha bolygónak tényleg lenne valahol egy vége, akkor azt már látnia kellene. De hát nem látott semmit, csak vizet.
A laposföld-hívők általában egyébként öt érvet sorakoztatnak fel, amikor arra kérik őket, magyarázzák el, miért hiszik el ezt a képtelenséget.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei. A területen az utóbbi időben több érdekes és fontos tudományos eredmény is született.
Sokszor kipróbált eszközökkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány
A legnagyobb orosz aranybányászati cég is Konsztantyin Sztrukové volt.
Magyar Péter felemelkedése önmagában csak az egyik oka annak, hogy a miniszterelnök alatt szemlátomást inog a szék.
A miniszterelnök lánya szerint gyerekei magánéletét állítják célkeresztbe.
A tervet Magyarországra szabták.
Azt még nem tudni pontosan, mi célból.
A fiú fiatalabb testvéreivel játszott, akik magára hagyták, ekkor történt a baj.
Úgy tudni, az Aeroflot Minszkből Moszkvába tartó járatát lőtték meg.