Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Az amerikai védelmi minisztérium felgyorsítaná a nukleáris hajtóművek fejlesztését.
A jelenleginél gyorsabb űrutazások elérése érdekében atommeghajtású űrhajókat építene az amerikai védelmi minisztérium. A SpaceNews beszámolója szerint a minisztérium egyik hivatala olyan felhívást tett közzé nemrég, ami a kis méretű nukleáris hajtóművek kifejlesztését szorgalmazza a jövőbeni, Földön túli missziókhoz.
A minisztérium szerint az elektromos és napelemes megoldások nem alkalmasak arra, hogy Földön túli küldetésre vigyenek egy egységet, és túlságosan nagyok lennének egy modern kereskedelmi űrhajó működtetéséhez.
A szakemberek azt remélik, hogy a rendszer elektromos árammal látja el a berendezéseket, így az űrhajó fűtésére is alkalmas lenne. A felhívásra szeptember 23-ig jelentkezhetnek a hajtóművek fejlesztésével foglalkozó cégek, amelyekkel aztán szerződést is köt majd a minisztérium.
A NASA és már űrügynökségek egyébként már régóta dolgoznak a nukleáris hajtóműveken, ám a minisztérium szerint a mostani felhívással felgyorsíthatnák a fejlesztési folyamatot. A szakemberek azt várják, hogy 3-5 év múlva már készen lesz egy prototípus, amit aztán gyorsan üzembe is lehetne helyezni.
Bár arról nem szólt a felhívás, hogy milyen űrhajókat építenének, a szöveg alapján űrszondákhoz, műholdakhoz és kisebb űreszközökhöz használnák fel a technológiát, vagyis nem az űrhajósok szállítására alkalmas űreszközökbe kerülhet bele. Legalábbis elsőre.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.