Több mint fél évszázada ástak ki egy walesi kőbányában négy kicsi megkövült csonttöredéket, amelyekben végül most sikerült új fajt felfedezni – írta meg a BBC. Az új dinoszauruszfajt Pendraig milnerae-nek nevezték el, és a legidősebb húsevő dinoszaurusz lehetett, amelynek nyomait valaha feltárták az Egyesült Királyságban.
Neve első része közép-walesi nyelven vezérsárkányt jelent, második része egy neves brit dinoszaurusz-szakértőnek, Angela Milnernek állít emléket. A tudós augusztusban halt meg.
Nagyon valószínű, hogy az állat környezetének csúcsragadozója volt, noha nem igazán számított óriásnak, inkább csirkeméretű, nagyon hosszú farkú lény lehetett.

The Royal Society / James Robbins
"Tipikus theropodáról, egy húsevő dinoszauruszról beszélünk, amelyik két lábon járt, mint a moziból ismert Tirannoszaurusz rex (T. rex) vagy a Velociraptor, csak jóval korábban" – magyarázta Stephan Spiekman, a londoni Természettudományi Múzeum (NHM) kutatója.
A Pendraiget mindössze négy, kitűnően fennmaradt csontmaradvány – a gerinc, a medence és a lábszár töredékei – alapján azonosították. A csontokat a dél-walesi Cowbridge közelében lévő mészkőbányában ásták ki az ötvenes években.
Időnként megemlítették az érdekes csontokat a múzeumban, majd valahogy elkeveredtek hatalmas gyűjteményben, tévesen krokodilmaradványok között tárolták őket. Csak nemrégiben vették őket elő a "téves fiókból", és ismerték fel valódi jelentőségüket.
A Pendraig nagyon régi, a triász korból származik, több mint 214 millió éves lehet, a dinoszauruszok kialakulásának idejében élhetett. Maradványai már megkövülhettek, amikor a T. Rex és a Velociraptor vándorolt a Földön még a kréta időszakban, míg valószínűleg egy aszteroida ki nem pusztította őket mintegy 66 millió évvel ezelőtt.
"Az a legérdekesebb, hogy a dinoszauruszok kialakulása nagyon korai szakaszának emlékeibe pillanthatunk be" – magyarázta Spiekman.
A földtani kutatások alapján a Pendraig korában a mai Bristoli-csatorna helyén ősi mészkőből keletkezett szigetek álltak, a kis dinoszaurusz ezek egyikén élhetett.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.