Közismert az Apple társalapítójáról, Steve Wozniakról, hogy szívesen próbálgatja az egykor Steve Jobsszal együtt gründolt, és mára technológiai nagyhatalommá vált cég, azaz az Apple eszközeit. Természetesen a szeptemberben bejelentett iPhone 13 sem maradhatott ki a sorból, ám mint kiderült, csalódást okozott Wozniaknak.
„Megvan az új iPhone, de nem igazán tudom megkülönböztetni (az elődeitől)” – írja Wozniak, hozzátéve, hogy a készülékben lévő szoftver szerinte a régebbi iPhone-okra van kialakítva.
A Yahoo! Finance is megjegyzi, hogy még az iPhone 13-mal kapcsolatos pozitív vélemények is utaltak a radikális változás hiányára. A Cnet például azt írta, hogy néhányan valószínűleg csalódni fognak, mert az iPhone 13 nem különbözik gyökeresen a korábbi modellektől, de valójában ez is hozzátartozik az iPhone-varázshoz. Az iPhone 13 és az iPhone 13 mini ugyanazok a megbízható barátok, amelyek látszólag sosem változnak.
Ha túl kicsi az iPhone 13 mini, illetve, ha túl nagy és/vagy túl drága az iPhone 13 Pro Max, akkor érdemes szemügyre venni az idei almás mobilos kvartett két középső modelljét. Segítünk a testvérek közötti választásban.
Egyébként nem ez az első alkalom, hogy Wozniak hiányolta az izgalmat egy új iPhone kiadásakor. 2017-ben például azt mondta újságíróknak, hogy az iPhone X lesz az első iPhone, amelyet nem vásárol meg a megjelenés első napján. „Inkább várok, és megnézem azt. Elégedett vagyok az iPhone 8-cal, ami számomra ugyanaz, mint az iPhone 7, ami ugyanaz, mint az iPhone 6” – mondta akkor.
Visszatérve az iPhone 13-ra: az Apple egyáltalán nem osztja Wozniak véleményét. Ehelyett hangoztatja, hogy szinte minden téren hatalmas fejlesztéseket hajtott végre az iPhone 13-on, különösen az iPhone 13 Pro modellen. Az Apple külön is megemlíti az új A15 Bionic áramkört, ami a valaha készült leggyorsabb okostelefonba kerülő chip.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.