Zseniálisan utánozza Mick Jaggert a Boston Dynamics robotkutyája – videó
Negyven éve jelent meg a The Rolling Stones Tattoo You című albuma, erről emlékezett meg a Boston Dynamics.
hvg.hu
Az elmúlt években jó néhány videót láthattunk már arról, mennyire ügyesen mozognak a Boston Dynamics robotjai. A cég egy éve egy igen látványos produkcióval is hangsúlyozta ezt, a vállalat szerkezetei ugyanis egy tánc segítségével kívántak boldog 2021-et. A zene és a tánc azóta sem került távol a cégtől, és ezt nemrég egy újabb videóval sikerült bizonyítani.
A The Rolling Stones 1981-ben, vagyis éppen 40 évvel ezelőtt adta ki a legendás albumát, a Tattoo You-t, és erről a Boston Dynamics sem feledkezett meg. A cég az album egyik legismertebb dalát, a Start me Up-ot gondolta újra, és utánozta le meglehetősen jól Mick Jagger és a zenekar többi tagjának mozgását. Ráadásul a robotok még "énekeltek" is egyet.
Apró érdekesség: a dal újragondolt változata a Spot me up címet kapta, utalva ezzel a cég robotkutyájának nevére.
A városvezetés szerint nem tehettek mást, mint hogy rábólintanak a kérelemre, a lakók viszont nem akarnak a szomszédságba vegyi üzemet. Különösen az eljárást nehezményezik, mert a polgármester a testület nélkül döntött a gyártó beköltözésének lehetővé tételéről.